A Balatoni Turizmus Szövetség tizedik alkalommal rendezte meg a Balaton Fagyija versenyt, amelyre tizenkét Balaton-környéki fagyizó tizennyolc kézműves fagylaltkölteménnyel nevezett be. Az esemény minden évben kiemelt médiafigyelmet kap, így nem csoda, hogy a 2014 óta nyertes fagyizók turistacélpontok lettek. 

A jubileumi versenyt rendhagyó módon egy adott időpontban és helyszínen, a gyenesdiási Bringatanya Fagyizóban rendezték meg, ahová a fagylaltmesterek nem a kész termékekkel érkeztek, hanem kora reggeltől „élőben” kellett elkészíteniük a kreációkat.  

„A fagyi olyan aktív turisztikai termék, amely jól illeszkedik a több évszakos Balaton programjaihoz, illetve a Balaton Fagyija verseny azért is fontos, mert bár a cukrász szakemberek jól ismerik egymást, kiváló szakmai fórumot és találkozási lehetőséget teremt számukra” – mondta Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke. A szakember szerint a Balaton határozottan „fagylaltnagyhatalom”, hiszen a tó környékén kis területen kiemelkedően sok a kiváló fagylaltozó.

Balaton fagyija 2023  Varga Tamás - piros felsős a nyertes
Középen: a nyertes ízt megalkotó fagylaltmester, Varga Tamás és Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke. Fotó: Mihalik Imre


„Már tíz éve is erős volt a mezőny, azóta pedig folyamatos szakmai fejlődést tapasztalhatunk” – tekintett vissza a verseny történetére az alelnök. 

A cukrászok komolyan készülnek erre a megmérettetésre, nem csupán az alapízekben gondolkodnak, próbálják úgy összerakni a gombócot, hogy az egyszerre nyújtson élményt az ízlelőbimbóknak, a szemnek és az elmének. A versenykiírás fontos eleme, hogy a receptet a régió más cukrászdáival is megosztják a nyertesek, tehát itt nem arra kell törekedniük, hogy egy olyan ízkombinációt rakjanak össze, amit csak egy helyen lehet előállítani, hanem nyilvánossá tehetőnek és eladhatónak kell lennie az új íznek.

Balaton fagyija 2023  a nyertes
Édesen savanykás a homoktövises mangó sorbet. Fotó: Mihalik Imre

Az idei év győztes íze a homoktövises mangó sorbet lett, a balatonalmádi Amaretto Fagyizó kreációja. A mangó  nem helyi, de a homoktövis egy biominősítésű balatonújlaki ültetvényről érkezett a korábbi évek többszörös különdíjasa, Varga Tamás cukrászműhelyébe. 

A mangó édessége a homoktövis savasságával-citrusosságával keveredve hozza azt az ízt, amit szerettem volna elérni

– magyarázta a választását Varga Tamás, aki régóta dolgozik a homoktövissel, és többféle gyümölccsel, például eperrel is házasította már. 

Az eddigi évek alapján úgy látják, a győztes ízt előállító egység forgalma egyértelműen nő, akár tíz-tizenöt százalékos növekedést is hozhat a díj. 

A fagyizókban nemegyszer hallják, hogy a vendégek kifejezetten a Balaton Fagyija miatt kanyarodtak le hozzájuk az autópályáról, sőt, vannak olyan vásárlók, akik munkaügyben utaznak, de hűtőtáskával érkeznek mondjuk Kaposvárról, mert a kollégáiknak is visznek kóstolót a nyertes ízből.

Balaton fagyija 2023
Mindegyikből jöhet kóstoló? Fotó: Mihalik Imre

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hozzátette, 

a kerékpárosok szintén gyakorta célállomásként jelölik meg a cukrászdákat, miután a fagyis versenyen elindult cukrászdák jelentős része kerékpáros útvonal mentén működik, ezért a bringás turisták számának növekedésére is számíthatnak.

Ezek a közel kétszáz másik cukrászda, kávézó, fagyizó mellett megtalálhatók a BalatonBike365 applikáción belül is, amellyel a 200 kilométeres tó körüli bringakörön kívül további 800 kilométernyi jól kerékpározható úttal kalkulálhatunk, ha bringatúrát terveznénk.

Egyre többen keresik a laktóz- és gluténmentes alapanyagokból készült fagyikat, emiatt a marcaliból érkező Mester Cukrászda és Étterem egy vegán málnafagylalttal nevezett. 

Az egészségtudatosság megjelenik a fagylaltnál is – véli Fekete Tamás. – A túl cukros vagy mesterséges adalékokkal teli finomságok egyre kevésbé eladhatók, ezen a versenyen csak kézműves fagylaltok versenyezhetnek.”

A külföldi és a magyar turisták között ízlésbeli különbség nem felfedezhető, ám a sztenderd ízeknek minden fagylaltospultban ott a helyük továbbra is, de az olyan extremitásokra – mint a csilis fagyi vagy a céklás málna – ugyancsak nyitottak a vásárlók. Érdemes a bevált ízek mellett mindenhol kipróbálni valami különlegest, hogy pluszélménnyel gazdagodjunk – erre remek alkalom a három különdíjas megkóstolása. A Bagaméri Fagyizó édes csalogány névre keresztelt, a Sissi Kézműves Fagylaltozó egyszerűen túrógombóc nevű és a Vitorlás Fagyizó sajtos-tejfölös lángos fantázianéven futó fagylaltja egyaránt megér egy kirándulást.

Egy gombóc fagylalt a Balatonnál az idén 500-550 forint körül alakul. 

Az eseménynek a gyenesdiás Bringatanya, Somogyi Fagylalt Műhely adta a helyszínt, amely az idén nem indult a versenyen, de azt már több alkalommal megnyerte. A Bringatanya fagylaltmestere, Somogyi Renáta – aki korábban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmet, illetve világbajnoki különdíjat is szerzett fagylaltversenyeken – úgy véli, az idei megmérettetés is azt bizonyította, hogy mindig megjelenhet egy új íz a pultban, és a mesterek fantáziájának nincs határa. 

A fagyimester üdvözölte a különlegesebb alapanyagokat, mint például a cékla, személyes kedvenceként a győztes fagylalt bársonyosságát emelte ki, illetve a különdíjas túrógombóc ízkombinációját.