BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

GFM: elviselhetetlen terhet jelentene a kamatstop kivezetése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A családok esetében például a kamatstop kivezetésével az éven belül átárazódó hitelek esetén átlagosan hatvan százalékkal, a kiterjesztett, legfeljebb ötéves kamatperiódusban fixált jelzáloghiteleknél pedig mintegy negyedével (24 százalék) emelkedne átlagosan a törlesztőrészlet.

A kormány a legutóbbi ülésén megállapította, hogy a rendkívül magas piaci kamatszint jelenleg nem teszi lehetővé a kamatstopok kivezetését. Ez ugyanis olyan mértékű azonnali törlesztőteher-növekedést eredményezne, amely elviselhetetlen lenne az érintett családok, illetve kis- és közepes vállalkozások számára – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), miután Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón bejelentette, hogy a kormány év végéig meghosszabbította a kamatstopot, amelyet eredetileg június 30-ig kivezettek volna. 

kamatemelkedés
Fotó: Shutterstock

A GFM közlése szerint a lakossági kamatstop eddig már mintegy 350 ezer családot védett meg a magas kamatokkal szemben, az ügyfelek (mintegy 300 ezer család) kamatstoppal védett hitelállománya meghaladja az 1360 milliárd forintot. A kamatstop 2022-ben 80 milliárd forinttal, 2023 első felében pedig további 60 milliárd forinttal segíti a családokat, azaz összesen 140 milliárd forintnyi kamatfelárat vesz le a háztartások válláról.

A családok esetében a kamatstop kivezetésével az éven belül átárazódó hitelek esetén átlagosan 60 százalékkal, a kiterjesztett, legfeljebb ötéves kamatperiódusban fixált jelzáloghiteleknél pedig mintegy negyedével (24 százalék) emelkedne átlagosan a törlesztőrészlet.

Ami a vállalkozásokat illeti, a kkv-kra kiterjesztett kamatstop intézménye a bevezetéskor 60 ezer kkv-t érintett, jelenleg pedig 28,5 ezer vállalkozás közel 1000 milliárd forintnyi hitelállománya esik az intézkedés hatálya alá. A cégek 2022 novemberétől kezdődően 2023. június végéig mintegy 80-85 milliárd forintot takaríthatnak meg. 

Mivel a jegybanki irányadó kamat alakulásával együtt mozognak a referenciakamatok, a kormány a jövőre tekintettel azt az elvi döntést hozta, hogy

a kamatstopok kivezetésére csak akkor adódik lehetőség, ha a jegybanki irányadó kamat egy számjegyű lesz. A jegybanki irányadó kamat egy számjegyűvé válását megelőzi az infláció egy számjegyűvé csökkentése.

A minisztérium szerint a kamatstop meghosszabbítása 2023 második fél évében a családok esetében további 60 milliárd forintnyi, a vállalkozások számára 40-45 milliárd forintnyi további megtakarítást eredményezhet, ennyivel kell ugyanis kevesebb törlesztési terhet fizetniük az intézkedésnek köszönhetően. Így összességében már a kormány közel 330 milliárd forinttal támogatja a családokat és a hazai kkv-kat – olvasható a tárca közleményében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.