Az Országgyűlés kedden elfogadta a földadó elleni törvényt. Az új szabályozás megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek és az önkormányzatoknak – ismertette Nagy István agrárminiszter.

20230620 SzálkaMegkezdődött az árpa aratása. Zsók Csaba földműves birtokán. Fotó: Makovics Kornél MKTolnai Népújság  Megkezdődött az árpa aratása. Zsók Csaba földműves Szálkán aratja az árpát. és vizsgálja a termányt. Fotó: Makovics Kornél
Fotó: Makovicsovics Kornél / Tolnai Népújság

 

Soha többet földadót – ezt kérték a gazdák a magyar kormánytól, és mi ezt most törvényben is garantáljuk

 – jelentette ki a miniszter a közösségi oldalán feltöltött videójában.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen lépett fel a földadó eltörlése érdekében, a földadó elleni petíciójukat március végéig több mint 120 ezren írták alá, köztük a miniszter is.

Elmondta: a gazdák megadóztatása forrást vonna ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzik az élelmiszerek árába, így azt a magyar emberek pénztárcája is megérzi. 

Hangsúlyozta: immár jogi garancia van arra, hogy a termőföld nem képezheti alapját. A magyar kormány mindig, minden körülmények között a magyar gazdák mellett áll. „Megvédjük a magyar gazdák érdekeit itthon is, Brüsszelben is. Soha többé földadót!” – jelentette ki.