BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőhet a kereslet a baromfihús iránt

A Vidékfejlesztési program keretében mintegy 170 milliárd forintnyi összeget tudtak kihelyezni a hazai baromfiágazatba.

A baromfiágazat a magyar állattenyésztés legnagyobb és folyamatosan fejlődő ágazata, jelentősége a fogyasztók ellátása és az export szempontjából is kiemelkedő – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön.

Fotó: Vermes Tibor / Agrárminisztérium

A belföldi baromfiszektor európai szinten is kifejezetten sokszínű, a baromfihús a magyar konyha közkedvelt és nélkülözhetetlen alapanyaga – írták.  

A Baromfi Termék Tanács tavalyi adatai alapján a legnépszerűbb a csirkehús, ez az összes fogyasztás mintegy 85 százaléka,

de kedvelt a rendkívül alacsony zsírtartalmú pulykahús, amelyből fejenként évente 3 kilogramm fogy, és csaknem 2 kilóval a víziszárnyas-fogyasztás is jelentős. A világ baromfihús-termelése 1970 óta csaknem meghatszorozódott, ezzel az egyik legdinamikusabb növekedést produkálta az állati termékek közül – tették hozzá. 

Fotó: Vermes Tibor / Agrárminisztérium

Az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás kiemelte, egy rendkívül éles versenyhelyzetben kell helytállni, innovációkat kell felmutatni, amihez az AM minden lehetséges támogatást megad. 

A Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 170 milliárd forintot tudtak kihelyezni az ágazatba. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg Magyarország KAP Stratégiai Tervének a végrehajtása folyik.

Kiemelt cél az európai összevetésben is magas szintű állatjóléti szempontok érvényesítése az állatok felnevelése során, ezt a célt szolgálják az állatjóléti támogatások. 

Tíz évre előre tekintve világszinten 15 százalékkal több baromfihúsra lesz kereslet,

azaz az ágazat számára adott a fejlődési tér, ugyanakkor a verseny éles, ebben a környezetben kell helytállni – idézte a közlemény a helyettes államtitkárt.  

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy a belföldi termelésből származó baromfitermékek megfelelnek a világszinten is legszigorúbb EU-szabályozás követelményeinek élelmiszer-biztonság és állatjólét szempontjából is, így változatos, jó minőségű és biztonságos választása lehet a fogyasztóknak. 

A nyers termékeken túl egyre népszerűbbek a félkész termékek is, mint például az előre pácolt csirke- és pulykamell, csirke- és pulykacomb, amely egyszerű és gyors grillezést tesz lehetővé. A sajtótájékoztatón szó volt a Magyar Baromfi védjegyről, ez ugyanis azt jelöli, hogy az állatot Magyarországon nevelték és vágták. A kampány célja, hogy minél több magyar terméket válasszanak a jövőben a vásárlók. A baromfi fogyasztásösztönző kampány július 17. és augusztus 17. között egy hónapon át zajlik, az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum, valamint a Baromfi Termék Tanács együttműködésében – olvasható a közleményben.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.