BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tartós élelmiszerek árának leszorítására tett javaslatokat a GVH

A versenyhivatal 2023 első felében folytatott gyorsított ágazati vizsgálatot. Az Árfigyelő több mint egy hónapja működik.

A Gazdasági Versenyhivatal a 2023-as év első felében folytatott gyorsított ágazati vizsgálatot, amelyben a konzerv- és fagyasztott, azaz a tartós élelmiszertermékek piaci versenyének esetleges torzulásait és korlátozódását elemezte. A vizsgálatot nyílt társadalmi konzultáció követte, amelynek során a GVH egyeztette a jelentéstervezet tartalmát és javaslatait a hazai élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel, valamint az Agrárminisztérium képviselőivel.

Open,Cans,Of,Corn,,Green,Peas,,Mushrooms,And,Canned,Fish.
Open cans of corn, green peas, mushrooms and canned fish. On black rustic background
gazdasági,versenyhivatal,konzerv,fagyasztott,tartósított,élelmiszerek,étel,alapanyag,kaja
Fotó: Shutterstock

A konzultáció során érkezett észrevételeket a nemzeti versenyhatóság feldolgozta és beépítette végleges jelentésébe, hogy megállapításai és javaslatai révén a lehető legszélesebb szakmai konszenzussal segíthesse az élelmiszerárak csökkenését. Ezek közé tartozik többek között a zöldségek és gyümölcsök hazai termelésének ösztönzése öntözőrendszer-telepítési támogatásokkal, a megújuló energiaforrások használatának támogatásával, a mezőgazdasági szakképzés célszerűsítésével, valamint az automatizálást célzó fejlesztésekkel, termelői összefogással.

A GVH javasolja azt is, hogy a tartós termékek csomagolása minél inkább fenntartható, a körforgásos gazdaság elvének megfelelő irányokba mozduljon el, am tetemes költségmegtakarítási potenciállal is kecsegtet.

A hivatal szakértői feltárták azt is, hogy a kiskereskedők 2022-ben magasabb nyereséget realizáltak a vizsgált tartós élelmiszereken, mint a tejtermékeknél. A jelentésben szereplő tartós élelmiszerek esetében 25–35 százalék között mozgott a kiskereskedők bruttó árrése 2022-ben. Olyan termékeket is találtak (például gyorsfagyasztott zöldborsó vagy morzsolt csemegekukorica), melyek esetén a bruttó árrésbe épített átlagos nyereséget megháromszorozták.

Az élelmiszerpiaci versenyt élénkíti a vizsgálat javaslatai mellett a GVH július elsején indult online Árfigyelő rendszere is, amelyet

az indulástól számított első hónapban mintegy 760 ezer egyedi látogató keresett fel, összesen nagyjából 52 millió letöltést hajtva végre az oldalon.

A minisztérium elemzése szerint az Árfigyelő egy hónap alatt legalább 2 százalékponttal járult hozzá az élelmiszer-infláció csökkentéséhez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.