Jelentősen csökkent a hitelintézeteknél foglalkoztatottak állományi létszáma az utóbbi években: miközben 2020 áprilisa és júniusa között még több mint 40 300 alkalmazott dolgozott a szolgáltatóknál, az idei év második negyedében már csak 38,6 ezer – derül ki a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a szektorra vonatkozó, részletes adataiból. Mindez azt jelenti, hogy három év alatt több mint 1700 pozíció tűnt el a rendszerből, ami érezhető mértékű – 4,3 százalékos – csökkenést tükröz.

Man,Filling,Blank,At,Cash,Department,Window,,Closeup
Man filling blank at cash department window, closeup
Fotó: Shutterstock

Pedig a 2023 első negyedéig tartó egy évben úgy tűnt, hogy stabilizálódik a helyzet, hiszen akkor még lassan emelkedett az MNB által kimutatott átlagos létszám – ami egyébként az idei év első három hónapjára 39,5 ezerre kúszott fel –, ám az idei második negyedév újra jókora visszaesést hozott. 

Azt persze fontos megjegyezni, hogy az elmúlt évek láthatóan csökkenő tendenciája mellett sem történtek drasztikus kilengések a szektor dolgozói létszámánál,

hiszen az a 2016 óta tartó, hosszabb időtávon is viszonylag szűk sávban – 37,5 ezer és 40,3 ezer között – mozgott.

Az átlagos állományi létszám alakulása a hitelintézeti szektorban

A hét hazai nagy szereplő weblapjainak tanúsága szerint ugyanakkor a banki álláspiacon is szűkültek a lehetőségek az idei év eddigi részében. Miközben a 2023 elején készített összesítésünkben még közel 1300 szabad pozíciót számoltunk össze a nagybankoknál, addig ma már csak majdnem pontosan ezret. 

Ez persze a szektor méretéhez viszonyítva még mindig egyáltalán nem rossz, ám a nagyjából nyolchavi összevetésben azért szemmel látható a visszaesés.

Az állásajánlatok megoszlása a hazai nagybankoknál 2023. szeptember 6.

A kínálat összetétele viszont nem változott sokat a banki álláspiacon, vagyis változatlanul a budapesti munkavégzéssel járó és az értékesítési (fiók-) területre meghirdetett pozíciók vannak túlsúlyban. Ami az előbbit illeti,

a hét piaci szereplő által közzétett 1002 állásajánlat közül 715 fővárosi, miközben az értékesítési, fióki pozíciók súlya is 40 százalék felett jár.

Az informatikai területre szintén nagyon keresik a munkaerőt a bankok (itt 217 ajánlatot számoltunk össze), de nem elhanyagolható a pályakezdők, gyakornokok számára meghirdetett 115 állás részesedése sem.

Ami szintén figyelemre méltó, hogy a közzétett álláshirdetések száma egyáltalán nem oszlik meg egyenletesen az egyes szereplők között: az MBH Bank, az OTP Bank és a K&H összesen közel 730 pozíciót hirdet a honlapjain.

Kilógnak az átlagból

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint változatlanul a pénzügyi szektorban dolgozók átlagkeresete a legmagasabb Magyarországon. A hivatal által közzétett gyorstájékoztató szerint a bruttó átlagkereset júniusban 949 ezer forint volt a szektorban, 18,2 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit. Eközben a nemzetgazdaság egészére kalkulált átlagos bruttó érték 566,8 ezer forint volt, ami 16 százalékkal volt magasabb a 2022. júniusinál. Persze a pénzügyi szolgáltatói szektorban – ami egyébként a bankokon kívül az egyéb pénzügyi vállalatok adatait is magában foglalja – igen nagy a szórás az elérhető jövedelmek között, ezért önmagában az átlagértékből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.