A vállalkozások természetes célja a profitszerzés, a profitmaximálás. Ez a fő motivációs szempont befektetéskor, így nem meglepő, ha egy külföldi tulajdonú, de Magyarországon működő vállalkozás legalább részben hazautalja a megtermelt profitot, ahogyan ezt egy külföldön működő magyar tulajdonú vállalkozás ugyanúgy megteszi. Ezért is indokolt a hazai tulajdonú vállalatok erősítése – mondta a Világgazdaságnak Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője. Magyarországon időről időre fellángol a vita a nemzeti tőkésosztály erősítésének szükségességéről, legutóbb Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy rendezvényen Mészáros Lőrincről, a leggazdagabb magyarról azt mondta, az a baj, hogy nincs belőle még 30-40.
A tárcavezető nem véletlenül fogalmazott így, tavaly a külföldi tulajdonú vállalatok közel 8 milliárd eurót, azaz több mint 3000 milliárd forintot utaltak haza, miközben a külföldön működő magyar tulajdonú cégek jövedelme ennek kevesebb mint a harmada, 2,5 milliárd euró volt, emiatt az elemző szerint bőven lenne hely a javulásra, a jövedelmi egyenlegünkben látható hiány csökkentésére.
Ráadásul a hozzáadott értéken belül ugyanez látható, az üzleti szférában 46,5 százalék volt a külföldi tulajdoni hányad, ami a második legmagasabb az EU-ban, ebből pedig természetesen következik a külföldre áramló profit, azaz a magyar munkavállaló által előállított hozzáadott értékből több kerül külföldre. Ez meghatározza a gazdasági teljesítményt is, hiszen a magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket a cégek sok esetben otthon tartják, és az alacsonyabb hozzáadott értékű munkafolyamatokat az olcsóbb államokba helyezik ki.
A vállalatvezetők is sok esetben patrióták: egy német vállalatvezetőt a német gazdaság alakulása sokkal jobban érdekli, mint a magyar, a cseh, a lengyel vagy épp a kínai
– mutatott rá Regős, hogy miért válságállóbb egy erős hazai tulajdonú gazdaság, ami abból fakad, hogy egy nagyvállalkozás életében a döntések jellemzően ott születnek, ahol a cég központja van.
Szükség van külföldi tulajdonra is a technológiai transzfer miatt
Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója azt emelte ki, hogy gazdaságtörténeti tapasztalat és az elmélet is bebizonyította, hogy a diverzifikált portfólió a legjobb. Láttuk már idehaza is, hogy a külföldi tulajdonos hamarabb odébbáll, ha arra szükség van, például egy válság alatt, a helyi viszont helyi szükségletet elégít ki, és a helyi piacra termel, tehát szerényebb a mozgástere a termelés áthelyezésére egy másik országba.
Én személy szerint azt tartom a legválságállóbb gazdaságnak, ahol a helyi termelési kapacitásokat jól kiegészíti a külföldi tulajdoni hányad
– mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki szerint ebben az esetben intenzívebb a verseny, lehetnek szinergiahatások, a fogyasztók is jól járnak, és még számos egyéb kedvezőbb hatás is jelentkezik, mint például a technológiai transzfer.
Kellene legalább tíz magyar multi
Sok szempontból Magyarország számára minta lehet az a Lengyelország, ahol mintegy 30-40 nagy regionális középvállalat működik, igencsak válságállóvá téve a lengyel gazdaságot. Ugyanakkor Lengyelországnak nagy szerencséje van, mert már önmagában egy értelmezhető méretű piac, ami Magyarországról nem mondható el, ezért innen nehezebb is kitörni.
Mindenesetre a lengyel példa azt mutatja, hogy ha egy vállalkozás ki akar törni, és Mol- vagy OTP-méretű multivá akar fejlődni, akkor a régiós piacon van keresnivalója, ugyanis ha ott versenyképes, és piacot tud szerezni, akkor jöhet a további terjeszkedés.
„A kisebb országméret azt is jelenti, hogy nem lesz 30-40 regionális középvállalatunk, a mostani kb. három helyett már tíznek is nagyon örülhetnénk” – mondta Regős, amihez Pásztor annyit tett hozzá, hogy mindez azért nem lesz egyszerű feladat, mert a megszülető cégeknek már eleve a világpiacra kell termelniük, és ott kell versenyezniük olyan riválisokkal, akik évtizedek óta a piacon vannak, tehát ez csak úgy lehetséges, ha közben a potenciális piac mérete megemelkedik.
Van mit tanulni Kínától
Pásztor Szabolcs szerint érdekes gazdaságtörténeti mozzanat volt a kínai nyitás 1978 után, de leginkább a 80-as évek elejétől kezdődően. Az akkori kínai gazdaságpolitika amellett, hogy először rendkívül korlátozottan, de engedte a külföldi tőke fokozatos beépülését a gazdaságba, kimondottan szerette volna, ha hazai és külföldi közös kutatás-fejlesztések jönnek létre. A cél az volt, hogy a hazai gazdaság is hozzáférjen a legfejlettebb technológiákhoz, és a befektetések ne csak zárványként jelenjenek meg a kínai gazdaságban. Ma már láthatjuk ennek eredményeit: számos iparágban már jól ismert kínai termékeket és gyártókat tudnak megnevezni a nyugati fogyasztók. A hazai tulajdon megtartása és erősítése mindenképpen fontos, de kerülendő az egyoldalú gazdaságszerkezet – szögezte le a szakértő.
