BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja: nem változnak a támogatott hitelek és a bankadó – Varga Mihály újra szót kért

Maradnak a támogatott hitelek, és a bankadó jelenlegi formáján sem kíván a kormány változtatni – ez derült ki a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében. Varga Mihály még délelőtt a Közgazdász-vándorgyűlésen arról beszélt: a kormány mérlegeli, hogy további adófrontokat nyisson meg, miután a bankok profitja jócskán megemelkedett az elmúlt egy évben. Később a pénzügyminiszter pontosította a szavait.

A kormány a kamattámogatott hiteleken nem változtat, és a bankadót sem emeli meg – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtök délután. 

Kocsis Máté szerint nem lesz újabb bankadó. Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A távirati iroda tudósítása szerint Kocsis Máté jelezte: 

minden ettől eltérő állítás magánvélemény, és a frakció is egyetértett vele, mert 2024-ben a hitelezés növekedését kellene elérni. Ehhez pedig szükség van kamattámogatott hitelekre és a bankokra is.

A frakcióvezető azt is közölte, hogy a miniszterelnök szerdán a frakciók tagjai előtt tartott előadásában arról beszélt, hogy a költségvetési hiányt a kormány csökkenő pályán fogja tartani, és a kereskedelmi és iparkamarával, valamint a bankszövetséggel kötött megállapodást is be fogja tartani. Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy 

  • az infláció csökkenő pályán van, 
  • a hitelminősítők szerint a magyar gazdaság alapjai stabilak, erősek, 
  • és a hitelezést fel kell gyorsítani. 

Mindezzel szembemenne az adóemelés, éppen ezért nem látja reálisnak. A kormánypárt vezető politikusának nyilatkozatával, úgy tűnik, rendeződött az a félreérthető helyzet, amely az Egerben zajló Közgazdász-vándorgyűlésen alakult ki. Itt Varga Mihály pénzügyminiszter helyi tudósítónk összefoglalója szerint még délelőtt azt mondta:

A 3,9 százalékos hiányt felülvizsgálják, miután az adóbevételek a vártnál rosszabbul alakultak. Elkötelezettek, hogy a tavalyi deficitnél kisebb legyen idén a hiány.

A beruházási stopról a pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy ha indokolt a helyzet, akkor akár folyamatban lévő beruházásokat is felfüggeszthetnek, ahogy a minisztériumi kiadási stopot is érvényesíthetik. Ezenfelül azt is mérlegeli a kormány, hogy további adófrontokat nyit meg, miután a bankok profitja jócskán megemelkedett az elmúlt egy évben. Így a kormány mérlegelheti újabb bankadók bevezetését és a kamattámogatott hitelek átalakítását.

A pénzügyminiszter később azonban pontosította a szavait az Indexnek. Varga Mihály egyfelől megerősítette, hogy a kormány folyamatosan monitorozza és vizsgálja a hiányszámok alakulását, szeptember végéig pedig a vizsgálatok befejezését tervezik. Utána döntenek arról, hogy milyen lépések szükségesek.

Vannak olyan külső körülmények, amelyek rajtunk kívülállók. Ilyen a lengyel választás és az Európai Bizottság magatartása a Magyarországnak járó támogatásokkal kapcsolatosan. Az nem kérdés, hogy Magyarországnak jelentős mértékű uniós forrás jár. Erre igényt is tartunk. Azt gondolom, október 15-én ezek a tárgyalások felgyorsulhatnak. Ezt a szempontot is mérlegelve azt tudom mondani, hogy ha és amennyiben intézkedéseket hoz a kormány, akkor ezt október második felében kell megtenni

– fogalmazott a lapnak.

20230921 - Közgazdász vándorgyűlés A Hotel Eger & Park-ban - Eger - Huszár Márk - HM - Heves Megyei Hírlap
Varga Mihály szerint a bankadó megemelése fiskális eszköz, de most nem erről van szó. Fotó: Huszár Márk / Mediaworks

A négyszeresére növekedett a banki nyereséggel kapcsolatban Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az adóbevételeket mérlegeljük, akkor a bankadó megemelése egy fiskális eszköz lehet.

Ugyanakkor nem erről van most szó,

hiszen a bőséges profit azért adódik, mert a monetáris politika erősen belenyúlt a banki eredményekbe, méghozzá pozitívan: a jegybanki magas kamatszint hozza össze a bankrendszer nyereségének nagy részét. „Két dolgot tehetünk. Vagy tétlenül nézzük a folyamatot, vagy közreműködünk abban, hogy ez megváltozzon” – jegyezte meg.

Ilyen gazdaságra nem csak a cápa, a többi tengeri állat is rámozdul – így vitázott Matolcsy és Varga

Nem volt mentes az üzengetéstől Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök vitája a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen, amelynek panelbeszélgetésén az MNB elnöke nem finomkodott, szerinte kalandorpolitika volt, amit a kormány csinált.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.