A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén nyertes licitáló egy teljesen új sörgyártósorhoz juthat. A meghirdetett gyártósort még nem használták, kikiáltási ára 12,3 millió forint, tehát ennyiért akár már az új tulajdonosáé lehet – közölte a

Malátaroppantó, hűtő-fűtő vezérlő, erjesztőtartály (3 darab 1200 literes), cefréző – ez mind tartozéka annak a kitűnő állapotú sörgyártósornak, amely megvásárolható a hivatal következő árverésén. A komplett berendezésre és részegységeire is tehető vételi ajánlat.
Az árverés szeptember 27-én lesz Deteken (149/7/a helyrajzi számon). Az ingóságokat az esemény előtt egy órával lehet megtekinteni, előzetes egyeztetés alapján.
A Mediaworks stábja korábban már forgatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi raktárában, ahol exkluzív felvételeket készített az árverésre kerülő amerikai autócsodákról. A hatóság kínálatában szerepel például Pontiac Firebird és több Mustang is.
Kis Péter András, a NAV szóvivője kérdésünkre ismertette a részleteket: ki hogyan és milyen feltételek mellett vehet részt a licitáláson? Fontos, hogy az ajánlattétel felelősséggel jár, csak azoknak érdemes kattintaniuk, akik valós vételi szándékkal rendelkeznek. Az utóbbiaknak az arveres.nav.gov.hu oldalt kell keresniük.