BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húszezerrel dolgoznak többen itthon, mint tavaly, már majdnem 5 millió magyarnak van munkája

A munkanélküliek száma 2023 szeptemberében 191 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – tudatta pénteki gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hozzátéve, hogy az elmúlt hónap végén az egy évvel korábbihoz képest a nyilvántartott álláskeresők létszáma 4,4 százalékkal, 228 ezer főre csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint. A KSH arról is beszámolt, hogy szeptemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva 20 ezer fővel, 4 millió 759 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma.

A munkanélküliek száma 2023 szeptemberében 191 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – tudatta pénteki gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hozzátéve, hogy az elmúlt hónap végén az egy évvel korábbihoz képest a nyilvántartott álláskeresők létszáma 4,4 százalékkal, 228 ezer főre csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint. A KSH arról is beszámolt, hogy szeptemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva 20 ezer fővel, 4 millió 759 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma (a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt). 

unemployement,Businessman,Fired,,Leaving,His,Office,With,His,Personal,Effects,
Fotó: Shutterstock

Mekkora volt a munkanélküliség Magyarországon július és szeptember között?

A 2023. július–szeptemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 22 ezer fővel, 200 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 104 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,0 százalékra emelkedett, a nőknél eközben a munkanélküliek száma 96 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 4,2 százalékra növekedett.

A 15–24 éves munkanélküliek száma 40 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 12,4 százalék volt. Az összes munkanélküli 19,8 százaléka ebből a csoportból került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,6 százalékra emelkedett, míg az 55–74 éveseké gyakorlatilag nem változott, 3,1 százalék volt.

 

Mekkora volt a foglalkoztatottság Magyarországon július és szeptember között?

A 2023. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 737 ezer fő volt. 

Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 13 ezer fővel, a külföldön dolgozóké pedig 18 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 6 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 618 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 75,0 százalék volt. A foglalkoztatottak létszáma és aránya lényegében egyik nem esetében sem változott az előző év azonos időszakához viszonyítva: 

  • a férfiak foglalkoztatotti létszáma 2 millió 450 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,5 százalék volt, míg 
  • a nők körében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 168 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta pedig 70,5 százalékot ért el.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában 281 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk 28,4 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 87,8 százalékra csökkent, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 4,4 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett.

 

Hol a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta jelenleg Magyarországon?

A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (2,1 százalékponttal), míg a fővárosban – egyedüliként a régiók közül – érdemben csökkent (0,8 százalékponttal). 

A munkanélküliségi ráta Dél-Dunántúlon volt a legmagasabb (6,8 százalék), Budapesten pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). 

Hol a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb a foglalkoztatottság jelenleg Magyarországon?

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,4 százalék), míg a legalacsonyabb érték (70,1 százalék) Dél-Dunántúlt jellemezte. 

A foglalkoztatási ráta három régióban: 

  • Közép-Dunántúlon (1,2 százalékponttal), 
  • Észak-Alföldön (1,3 százalékponttal) és 
  • Nyugat-Dunántúlon (1,7 százalékponttal) érdemben növekedett az előző év azonos időszakához képest, 
  • Pest régióban kissé csökkent (0,8 százalékponttal), míg 
  • a többi területen lényegében nem változott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.