Határozottan érezhető az ártalomcsökkentett dohánytermékek térnyerése Magyarországon – állapította meg az a kutatás, amelynek eredményeit ma mutatták be Budapesten.

Budapest, 2021. június 13.
Egy Nemzeti dohánybolt - azon kereskedelmi egységek Magyarországon, amelyek a 2011-től az állami tevékenységek közé sorolt dohánytermék-kiskereskedelmet a vonatkozó szabályok alapján, engedéllyel végzik - a főváros VII. kerületében a Garay utcában. Ez Budapest legkisebb területű, egyúttal legnagyobb népsűrűségű kerülete, aminek hagyományos elnevezése Erzsébetváros.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.Budapest, 2021. június 13.Egy Nemzeti dohánybolt - azon kereskedelmi egységek Magyarországon, amelyek a 2011-től az állami tevékenységek közé sorolt dohánytermék-kiskereskedelmet a vonatkozó szabályok alapján, engedéllyel végzik - a főváros VII. kerületében a Garay utcában. Ez Budapest legkisebb területű, egyúttal legnagyobb népsűrűségű kerülete, aminek hagyományos elnevezése Erzsébetváros.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Róka László

A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. által a 18 és 65 év közötti felnőtt lakosság körében második alkalommal végzett felmérés adatai szerint a dohányzók aránya nem változott érdemben Magyarországon a 2021 és 2023 közötti időszakban: két évvel ezelőtt és most is a megkérdezettek 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen dohányzik. A saját bevallásuk szerint alkalmanként dohányzók aránya ugyanakkor kissé emelkedett – 15-ről 18 százalékra –, miközben a soha nem dohányzóké 53-ról 50 százalékra csökkent. A dohányzók aránya alapján az átlagnál kissé jobban áll Budapest, és az is elmondható, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségtől felfelé haladva általában csökken az alkalmi vagy rendszeres fogyasztók aránya.

Az új típusú dohánytermékek ismertségének vizsgálata viszont figyelemre méltó eredményeket hozott dr. Pillók Péternek, a Századvég kutatóintézeti igazgatójának tájékoztatása szerint: miközben a dohányzók körében az e-cigaretta ismertsége 70-ről 65 százalékra csökkent 2021 óta, a nikotinpárnáé 27-ről 33 százalékra emelkedett. Ennél is fontosabb, hogy a termékhasználaton belül jókora elmozdulások történtek a dohányosoknál: 

miközben 2021-ben még az érintettek 81 százaléka mondta azt, hogy a hagyományos cigarettát tekinti az elsődleges, általa használt terméknek, addig az idei évre 70 százalékra esett vissza ez az arány.

Eközben a hevítéses dohánytermékek elsődleges használatának aránya több mint duplájára ugrott, és a két évvel ezelőtti 7 százalékkal szemben most már 16 százaléknál jár.

A kutatás eredményei szerint a cigarettázók igen jelentős része nyitottnak mutatkozik arra is, hogy a jövőben áttérjen valamilyen ártalomcsökkentett termék használatára: a válaszadók kevesebb mint fele – 45 százaléka – zárkózott el teljesen egy ilyen lehetőségtől, viszont 38 százalékuk azt mondta, hogy megfontolná valamelyik innovatív dohánytermék használatát. A fiatalok körében – nem meglepő módon – az átlagnál jóval magasabb az újdonságokra nyitottak aránya: a 18–29 évesek körében például elérte a 47 százalékot.

Vargek Tamás, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. ügyvezető igazgatója a kutatás eredményei kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ma még mindig 2,2 millió ember használ valamilyen nikotinos terméket Magyarországon, vagyis majdnem minden harmadik felnőtt. Ebből 1,8 millióan tradicionális terméket használnak – vagyis cigarettáznak. A BAT stratégiája – emelte ki – egyértelműen az ártalomcsökkentésről szól, vagyis arról, hogy a fogyasztók minél nagyobb hányada terelődjön át az új típusú termékek használatára. Ennek elősegítése érdekében a vállalat több százezer emberhez juttatta már el az ártalomcsökkentésről szóló üzeneteit. 

A jó hír, hogy egyértelműen látszik az ártalomcsökkentett dohánytermékek térnyerése Magyarországon, ám az, hogy még mindig 1,8 millióan cigarettáznak, azt mutatja, hogy bőven van még teendőnk

– mondta az ügyvezető igazgató.