BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elsorvadhat a magyar online-piac a külföldi e-kereskedők miatt

Az elmúlt szűk évtizedben világszerte drámai piaci átalakulások mentek végbe a kereskedelemben: vezető vállalatok jelentettek csődöt, vagy veszítették el rövid idő alatt a piaci értékük nagy részét. Az előrejelzések szerint több mint ötvenezer további amerikai kiskereskedelmi üzlet bezárása várható a következő öz évben. A piac jelenlegi állása alapján Európában, így Magyarországon sem jobb a helyzet.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy egyes előrejelzések szerint 2027-re az egyik leggyakrabban követett részvényindexbe, a Standard & Poor’s 500-ban jegyzett vállalatok 75 százaléka megszűnik. 

Young,Indian,Business,Man,Trader,Wearing,Glasses,Looking,At,Computer
 A piac számos meghatározó vállalata már a pandémia előtt is gyengélkedett.
 Fotó: Shutterstock

Ami pedig még döbbenetesebb, hogy az egykor áruelosztással és közvetítői kiskereskedelemmel foglalkozó vállalatok által uralt index cégeinek összesített nyereségét ma már 88 százalékban technológiaintenzív cégek adják, amelyek termékeiket vagy szolgáltatásaikat közvetítők nélkül értékesítik a végfelhasználóknak.

„Vajon amikor a világban minden korábbinál többet fogyasztanak és könnyebben jutnak hozzá bármilyen termékhez, az egykor óriási kereskedőcégek miért nem tudnak élen maradni a versenyben? Azt gondolhatnánk, hogy a fogyasztás növekedésével a termékeket hozzánk eljuttató kereskedelmi vállalatoknak is növekedniük kellene” – vetette fel az ellentmondásra utaló kérdést Ocskay László, az e-kereskedelmi tanácsadással és fejlesztésekkel foglalkozó Oander Development Kft. egyik tulajdonosa.

Nem foghatunk mindent a pandémiára

A jelenségnek egyszerű magyarázata lehetne a Covid-világjárvány okozta sokk, amely világszerte jócskán megtépázta a kereskedelmi vállalatok nagy részét. Ám a piac számos meghatározó vállalata már a pandémia előtt is gyengélkedett. 

A világjárvány egyszerűen csak a vártnál gyorsabban sodorta a szakadék szélére azokat, akik előbb vagy utóbb a járvány nélkül is elbuktak volna. Leginkább azért, mert nem ismerték fel, hogy az online kereskedelem jelentősége elengedhetetlen a versenyképességük megőrzéséhez. 

Megszűnésük a szakértő szerint kézenfekvő okra vezethető vissza: ezekre a vállalatokra abban a formában, ahogyan működtek, egyszerűen már nem volt szükség.

„A ma nyereséges kereskedelmi vállalatok annak köszönhetően maradnak talpon, vagy válnak nélkülözhetetlenné a vásárlók számára, hogy olyan szolgáltatásokat alakítanak ki, amelyek a vevők szükségleteinek egy szélesebb körét elégíti ki” – fejtette ki Radó Mátyás, az Oander Development Kft. másik tulajdonosa.

Szofisztikált nemzetközi szereplők szorításában

Sajnos itthon sem túl rózsás a helyzet. Magyarország igen kis méretű piac, nyitott határokkal, körbevéve az érettebb és jóval nagyobb piacokról belépő szereplőkkel. 

Close,Up,Hands,Holding,Credit,Card,And,Using,Mobile,Smart
A magyar kereskedők lemaradásának egyik oka, hogy a többségük belpiaci fókusszal működik.
Fotó: Shutterstock

Ezt jól illusztrálja, hogy a hazai e-kereskedelemben az import csaknem 15-szöröse az exportnak. 

A magyar online kereskedelemben ma a domináns pozíciókat főként globális vagy regionális versenytársak foglalják el. Ráadásul az amerikai multik mellett a hazai kereskedők piaci részesedését ma már az elmúlt években feltörő cseh és lengyel webshopok is fenyegetik.

A GKI Digital (GKID) e-TOP10-es listáján 2014-ben a hazai tulajdonú vállalatok közül még hat cég szerepelt (Extreme Digital, Libri-Bookline, Bónusz Brigád, iPon, Fashion Days, Játéknet). Ugyanerre a lajstromra négy évvel később már csak öt, míg 2022-ben már csak három hazai tulajdonú szereplő fért bele (Euronics, Aqua, iPon).

Hogyan vehetik fel a hazai kishalak a versenyt a globális nagyokkal?

A magyar kereskedők lemaradásának egyik oka, hogy a többségük belpiaci fókusszal működik, fejlődésüket korlátozza a kis piacunkon elérhető limitált árréstömeg, és a szolgáltatási színvonaluk fejlesztésében is a lemaradók között találjuk őket.

Sajnos szakemberként azt látjuk, hogy ma már nemcsak az offline, de az omnichannel (sokcsatornás kommunikáció) kereskedelmet is a szofisztikált nemzetközi szereplők uralják. Ennek hatására a hazai tulajdonú kereskedő vállalatok lassan, de biztosan elveszítik a versenyt az online térben

– fejtette ki Radó Mátyás, az Egységesített kereskedelem című könyv egyik szerzője, amelyben arra is keresik a választ, hogy mit tehetnek a cégek ez ellen.

Méretgazdaságosság egy nehezített terepen

A European Ecommerce Report tavalyi kutatásából kiderült, hogy a lengyel piac 11-szerese, a cseh 4,5-szerese, míg a román piac kétszerese a magyar e-kereskedelem piacának. A lemaradás miatt a hazai vállalatok számára kulcsfontosságú, hogy az e-kereskedelem fejlődésével együtt járó terjeszkedési stratégiák felé fordítsák a figyelmüket. Az egyik legevidensebb stratégia a földrajzi terjeszkedés, amely egyszerre egy kihívásokkal teli, egyben nélkülözhetetlen folyamat – jelentette ki Ocskay László. 

Young,Woman,At,Home,Using,Laptop,Computer,For,Browsing,Through
Azoknak a kereskedőknek, akik a szomszédos országok felé nyitnak, annak szokásaihoz és adottságaihoz is alkalmazkodniuk kell.
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor a régiós terjeszkedés is nehezített pálya a piacok szétdaraboltsága miatt, hiszen minden országnak megvan a helyi specialitása (marketplace-ek, fizetési és szállítási szolgáltatók, áfakulcsok, jogszabályi környezet stb.), arról nem is beszélve, hogy ezzel együtt a vevői szokások is sokszínűek. Éppen ezért, azoknak a kereskedőknek, akik a szomszédos országok felé nyitnak, annak szokásaihoz és adottságaihoz is alkalmazkodniuk kell.

Ma még könnyen kovácsolhatnak versenyelőnyt adottságaikból a hazai kereskedők

A könyv szerzői több mint 15 éves tapasztalattal vallják, hogy azok a kereskedők, akik szolgáltatóvá válnak, túllépnek az alapvető eladási tranzakciókon és a vevők vágyainak, problémáinak sokkal szélesebb körét elégítik ki. Ezáltal pedig nagyobb és nehezebben helyettesíthető értéket képeznek a gyártó és a végfelhasználók között, hogy javítsák az alkupozíciójukat a gyártók értéklánc-integrációs törekvéseivel szemben. 

A hazai kereskedők számára jó hír, hogy ma még jelentős versenyelőnyt építhetnek a meglévő üzlethálózatukra és könnyen kialakíthatnak egy sokcsatornás marketing-szemléletű kiszolgálást.

Az Oander Development két ügyvezetője, Ocskay László és Radó Mátyás szerint aki sikeres akar lenni az elkövetkezendő időszakban, és talpon szeretne maradni az infláció, a nemzetközi térhódítók, valamint a recesszió ellenére is, annak nincs más esélye, mint hogy magabiztosan kilépjen a külföldi piacokra is. Ám mindenekelőtt kereskedőből szolgáltatóvá kell válnia.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.