BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenhét ingatlan, nyolc gépkocsi és félmilliárd forint - egy NAV rajtaütés eredménye

A pénzügyőri akció által érintett bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit – köztük sportautó-ritkaságokat – és félmilliárd forint értékű készpénzt, továbbá céges számlapénzeket is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor. Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szombaton közölte: a pénzügyőri akció által érintett bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Kuala,Lumpurmalaysia,-,May,31,2022,Beautiful,Yellow,Lamborghini,Urus
Fotó: PuccaPhotography

A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására szervezett akció során egyszerre harminc helyszínen csaknem száz pénzügyőr nyomozó és járőr csapott le, néhány helyszínen pedig IT-specialisták is dolgoztak – ismertette. Kitért arra: a banda vezetőjének garázsában egy limitált szériás – csak húsz példányban gyártott – Ferrari sportautót, annak csomagtartójában pedig több mint 1,1 millió eurót találtak, míg egy másik helyszínen egy szintén nagy értékű Lamborghini Urus sportautót parkoltatott a bűnszervezet.

A tájékoztatás szerint nyolc gyanúsítottat hallgattak ki eddig, a Pécsi Járásbíróság pedig el is rendelte már három gyanúsított letartóztatását. Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és intellektuális közokirat-hamisítás bűncselekmény miatt indult eljárás, a nyomozó hatóság az ezeket alátámasztó tárgyi, valamint a digitális bizonyítékokat teljes körben begyűjtötte – olvasható a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.