BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Audi Hungaria új igazgatósági elnökével tárgyalt Nagy Márton

Egyeztetett a gazdaságfejlesztési miniszter és az Audi új hazai vezetője. A felek egyetértettek abban, hogy a járműipar jövőjét az elektromos autók jelentik, 2030-ra pedig az eladott autók 55 százaléka lehet elektromos.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta az Audi Hungaria új igazgatósági elnökét, Michael Breme-et.

Audi Hungaria Medianews: Látogatás Nagy Márton miniszternél
Fotó: Audi Hungaria

A felek a járműiparra ható gazdasági folyamatok alakulása mellett áttekintették az ágazat versenyképességi kérdéseit, a rövid és hosszú távon jelentkező kihívásokat. A tárcavezető a megbeszélésen köszönetét és jókívánságait fejezte ki a nyugdíjba vonuló Alfons Dintner felé, annak a példaértékű – 30 éves múltra visszatekintő – együttműködésnek a folytatásáért, melynek során az Audi Hungaria mind az oktatás, mind a kutatás-fejlesztés területén hazánk egyik legsikeresebb vállalatává vált.

Az Audi Hungaria a hazai járműgyártó ipar legnagyobb szereplője, árbevétele meghaladja a 8 milliárd eurót, és a térség legjelentősebb munkáltatójaként közvetlenül 12 ezer család megélhetését biztosítja, míg magyarországi szolgáltatói és beszállítói révén mintegy 50 ezer szakembernek ad munkát.

Nagy Márton az egyeztetés keretében hangsúlyozta:

az Audi Hungaria a magyar kormány stratégiai partnere, a felek közötti együttműködés és kapcsolattartás példaértékű és folyamatos.

Közös cél, hogy az Audi Hungaria versenyképessége az átalakuló járműipari viszonyok mellett – különös tekintettel az elektromobilitás térhódítására – is fennmaradjon, tovább erősödjön. Ennek alapját az elektromos és fenntartható járműgyártásra való átállás képezheti, amelyben kulcsfontosságú előrelépés a vállalat nemrég elindított új elektromotor-gyáregysége.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a járműipar jövőjét az elektromos autók jelentik, 2030-ra az eladott autók 55 százaléka lehet elektromos.

A kormány célja, hogy tovább erősítve hazánk találkozási pont jellegét, a nyugati és keleti tőke, valamint csúcstechnológia Magyarországon kapcsolódjon össze. Ez az autóipar területén a nyugati autógyártók és a keleti high-tech akkumulátorgyártók összefonódását jelenti.

Ma már Magyarországon gyárt és fejleszt a három legnagyobb német  prémiumautó-gyártó vállalat, miközben a világ top 10 keleti akkumulátorgyártó vállalatából három telepített gyártást hazánkba.

A miniszter jelezte: a Versenyképességi Tanács informális ülésén kezdeményezte, hogy az általános zöld- és digitális átállás támogatása helyett ágazati megközelítés valósuljon meg. Ezért arra tett javaslatot, hogy egy új közös uniós program jöjjön létre, amely az elektromos autók dedikált támogatását célozza, mind fogyasztói, mind pedig gyártói oldalról.

A tárcavezető mindezek mellett kiemelte, hogy a járműipar a hazai növekedés motorja,

az ágazat szűken értelmezve közel százezer főt foglalkoztat, míg tágabban értelmezve a 150 ezret is elérheti ez a szám.

Középtávon a magyar járműipar GDP-arányos termelési értéke akár a GDP 30 százalékát is megközelítheti, ami fontos előrelépés a mostani 20 százalékos értékhez képest. Ezt támogatja az is, hogy a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztés érkezhet az ágazatba, amivel 20 ezer új munkahely létesülhet.

2026-tól csak elektromos Audit vehetünk

A német márka pár éven belül befejezi a belső égésű és a hibrid motorok gyártását.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.