BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a lista a járási fizetésekről – van, ahol majdnem egymillió, van, ahol csak 350 ezer forint a havi kereset

Közzétette a járási fizetési adatokat a Központi Statisztikai Hivatal, amelyben egészen elképesztő területi különbségek láthatóak.

Először tette közzé a járási fizetési adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. Ebből kiderült, hogy van olyan budapesti kerület, ahol már bruttó 950 ezer forint volt az átlagkereset, de olyan járás is található az országban, ahol 350 ezer forint alatt mozog az átlag – írja a Portfolio

A legjobban kereső tíz járás közé a budapesti kerületeken túl egyedül a budakeszi járás fért be.

Budapesten a II. és a XII. kerületben közel egymillió, egészen pontosan bruttó 950 ezer forint környékén alakult az átlagkereset a tavalyi év első három negyedévében. 

A legjobban kereső tíz járás közé a budapesti kerületeken túl a budakeszi járás fért be, 777 ezres bruttó átlagbérrel.

A legalacsonyabb bérek a cigándi, a gönci, illetve a fehérgyarmati járásokban jellemzőek. A cigándi járásban nem éri el a 350 ezer forintot a bruttó átlagbér. Ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy a mediánbér ennél alacsonyabb. A mediánbér (amelynél a dolgozók fele többet, a másik fele kevesebbet keres) nagyjából az átlagnak továbbra is a 80 százaléka országosan.

Van, ahol majdnem 1 millió, van, ahol csak 350 ezer forint a havi bruttó kereset.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.