BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki

Emelték a készültségi szintet a dél-koreai fegyveres erőknél. A hadsereg kiemelte: az észak-koreai ballisztikus rakéták kilövése provokációnak minősül.

Észak-Korea közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki – közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságára (JCS) hivatkozva kedden.
Szöuli tájékoztatás szerint a kilövést Phenjan körzetéből hajtották végre éjfél körül a Japán-tenger felé. A rakéta körülbelül 600 kilométer repült, majd a tengerbe esett.

Fotó: AFP

A bizottság bejelentette, hogy a dél-koreai fegyveres erőknél emelték a készültségi szintet és leszögezte: az észak-koreai ballisztikus rakéták kilövése provokációnak minősül, és súlyosan veszélyezteti a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását.

A kilövésre alig két héttel azután került sor, hogy a phenjani állami média közlése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető egy „új típusú, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakéta szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművének sikeres tesztelését” felügyelte.

A keddi kilövés az idén eddig a harmadik ballisztikus rakétakísérlet.

Az év elején Észak-Korea fő ellenségének nyilvánította Dél-Koreát, fölszámolta az újraegyesítésre és a kapcsolatfelvételre hivatott ügynökségeket, és háborúval fenyegetőzött „akár 0,001 mm-es” területsértés miatt is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.