BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton: két héten belül megszerezheti az állam a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret

Hétfőn Orbán Viktor a parlamentben azt közölte, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret napokon belül megszerzi az állam. A nemzetgazdasági miniszter pontosította a miniszterelnök kijelentését. Nagy Márton azt mondta, hogy hamarosan megtörténik a vásárlás, akár már két héten belül az államhoz kerülhet a reptér 80 százaléka.

Pontosította Orbán Viktor korábbi kijelentését a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton elmondta, hogy az állam két héten belül vásárolhatja meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A tárcavezető azt is közölte, hogy az állam 80 százalékos részesedést szerez a reptérben.

NAGY Márton
Nagy Márton: két héten belül megszerezheti az állam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret / Fotó: Bruzák Noémi

A reptér visszavásárlása technikai  kérdés, a »napokon belül« lehet két hét, de egy hónap is. A közeljövőben megtörténik

– mondta Nagy Márton az ATV portálnak. A miniszter megerősítette azokat a korábbi híreket, amelyek szerint a QIA katari befektetőt is bevonják az üzletbe. Az állam megszerzi a reptér 80 százalékát, majd 29 százalékot elad a katari befektetőnek. A tárgyalások erről még zajlanak. az ATV Nagy Mártonra hivatkozva azt írja, hogy 

a vételár 774 milliárdnál kedvezőbb lesz.

Hamarosan végbemegy a reptér-visszavásárlás

Orbán Viktor hétfőn egy azonnali kérdésre válaszolva fogalmazott úgy, hogy „napokon belül” visszakerülhet az állam tulajdonába a reptér. 

A kormányfő úgy folytatta, hogy amint ez megtörténik, a kormány dönteni fog a budapesti repülőtérre vezető infrastruktúra fejlesztéséről is. A bejelentés ezen a linken tekinthető meg, az időbélyeg szerint 17:02:40 másodperctől.

Ilyen még nem volt: rekordok dőltek a ferihegyi reptéren – és mindjárt visszaszerzi az állam

Márciusban 1 296 500 utast regisztrált a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, melynek 23 720 tonnát lebonyolító cargoüzletága 6865 tonnával überelte az eddigi abszolút rekordot jelentő 2023-as novemberi eredményt. A ferihegyi reptér visszavásárlása komplex feladat, a rendszerváltás utáni időszak messze legnagyobb tranzakciója, azonban napokon belül lezárulhat.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.