BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Karnok Csaba

Bejelentés: Ausztria és Magyarország összeköti az autópályáját – aláírták

Látványosan felgyorsult az elmúlt hetekben az osztrák és a magyar gyorsforgalmi út összekapcsolása. Már azt is lehet tudni, mikor és hol ér majd össze a két ország úthálózata.

Újabb gyorsforgalmi közúti kapcsolat létesül Magyarország és Ausztria között – jelentette be közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedd délelőtt.

Karnok Csaba
Bejelentés: Ausztria és Magyarország összeköti az autópályáját – aláírták / Fotó: Karnok Csaba

Ebből kiderült, hogy megállapodást írtak alá a magyar M80-as gyorsforgalmi út és az osztrák S7-es fürstenfeldi gyorsforgalmi út államhatárnál történő összekötéséről. Magyar oldalról Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, az osztrákról pedig Alexander Grubmayr osztrák nagykövet járt el.

Erről a fejlesztésről néhány hete számolt be a Világgazdaság. Akkor a Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányhatározat, amely a megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazást. A magyar kormány ugyanis egyetért az osztrák és a magyar autópálya összekapcsolódását rögzítő egyezség bemutatott szövegével. Egyúttal felhatalmazza az építési és közlekedési minisztert, Lázár Jánost (vagy az  általa kijelölt személyt), hogy véglegesen – a megerősítés fenntartásával – állapítsa meg a tervezetet.

Ez a folyamat tehát most a végére írt, a két ország aláírta az egyezséget. Így a 2025-ben Szentgotthárdnál létesülő új, határon átnyúló gyorsforgalmi közúti kapcsolat javítja

  • a két ország összeköttetését,
  • fejleszti a közép európai közúthálózatot
  • és növeli hazánk gazdasági erejét.

Bejelentették és aláírták: Ausztria és Magyarország összeköti az autópályáját

A Körmend városától az országhatárig vezető, kétszer egy sávos M80-as gyorsforgalmi utat 2021 őszén adták át a forgalomnak. A települések elkerülését, a forgalom hatékony elvezetését és a térség iparterületeinek feltárását biztosító autóút az osztrák oldali gyorsforgalmi út elkészültéig a határ előtt a 8-as számú főútra köt vissza.

M80, S7
2025-ben Szentgotthárdnál létesül új, határon átnyúló gyorsforgalmi közúti kapcsolat Ausztria és Magyarország között / Fotó: Asfinag

A kedden aláírt megállapodás szerint az államhatárt várhatóan 2025-ben elérő S7-es fürstenfeldi gyorsforgalmi utat és az M80-as gyorsforgalmi utat Szentgotthárd és Heiligenkreuz im Lafnitztal (Rábakeresztúr) között kapcsolják össze.

A polgári kormány az elmúlt években kiemelten jelentős eredményeket ért el a közúti infrastruktúra fejlesztésében és hazánk nemzetközi összeköttetésének javításában. Míg 2010-ben mindössze három, hamarosan már tizenegy gyorsforgalmi út éri el hazánkban az országhatárt – hívta fel a figyelmet az ÉKM.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.