BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Savings,And,Finance,Concept.,Man,Putting,Money,Coin,In,Piggy

Három hónapot sem élne túl a magyar fiatal munka vagy segítség nélkül

Ha semmilyen bevételhez nem jut egy fiatal, 56 százalékuk maximum három hónapig tudná fenntartani magát. A K&H felmérése szerint egy évre a fiatalok 12 százaléka, hat százalékuk pedig egy évnél hosszabb időre is tud tervezni. A kutatásban azt is kimutatják, hogy jelentős különbség van a dolgozó fiatalok és a diákok között.

A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása. Akiknek van, azok átlagban 643 ezer forinttal rendelkeztek az idei második negyedévben a K&H ifjúsági index legfrissebb, 300 fős felmérése szerint – írja a K&H a közleményében.

mennyi
Mennyi megtakarításuk van a fiataloknak? / Fotó: Shutterstock

A 19–29 évesek 56 százaléka maximum három hónapig tudná finanszírozni az életét, ha nem jutna semmilyen bevételhez, és csak 6 százalékuk tud egy évnél hosszabb időre tervezni.

Átlagosan 643 ezer forintos megtakarítással rendelkeztek a válaszadó fiatalok. A három legutóbbi negyedévben mért 419–549 ezer forintos átlagokhoz képest, ez jókora emelkedés.

A tartalékkal ténylegesen rendelkező fiatalok átlagosan 1,17 millió forintos összegről számoltak be a második negyedévben. A jelentős eltérés azzal magyarázható, hogy a megkérdezettek 55 százalékának van csak megtakarítása, a többieknek pedig nincs.

A fiatalok 

  • 14 százaléka 100 ezer forintnál alacsonyabb összeggel rendelkezik, 
  • 9-9 százalékának van 100–250 és 250–500 ezer forint közötti tartaléka,
  • 7-7 százaléka számolt be 0,5–1 és 1–1,9 millió közötti összegről, 
  • 4 százaléka pedig a 2 millió forint feletti megtakarítási összeggel rendelkezők kategóriájába sorolta magát

– derül ki a kutatásból.

A tartalékkal rendelkező fiatalok 33 százaléka maximum egy hónapig, 23 százalékuk pedig legfeljebb három hónapig tudná kihúzni jövedelem nélkül. Maximum egy évre 12 százalékuk tud tervezni, és mindössze 6 százalékos azoknak az aránya, akik akár egy évnél hosszabb időre is megélnének bármilyen bevétel nélkül. A negyedévnél hosszabb időre elegendő tartalékkal rendelkezők aránya tehát 44 százalékos, ez emelkedés az idei első negyedévre vonatkozó 35 százaléknál.

A korábban készült második negyedéves kutatások szerint 

  • 2020-ban 35,
  • 2021-ben 36, 
  • 2022-ben 31, 
  • 2023-ban pedig 37 

százalékos volt azoknak a fiataloknak az aránya, akik három hónapnál hosszabb időtávon is meg tudnak élni jövedelem hiányában. 

Éves összevetésben és a korábbi évek első negyedéveihez viszonyítva emelkedett az arányuk az idei második negyedévre. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy 2020 és 2023 második negyedévében a maximum háromhavi tartalékot felhalmozók aránya 63–69 százalékos volt, szemben a legfrissebb felmérésben szereplő 56 százalékkal.

Jelentős különbség van a dolgozó fiatalok és a diákok között, ami érthető, hiszen az előbbiek rendelkeznek fizetéssel. Az aktív fiatalok 54 százalékának elég a tartaléka fél évre, a diákoknál ez az arány csak 46 százalékos – írják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.