BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már egy üres telekért is egyre mélyebben kell zsebbe nyúlnunk

Jelentősen emelkedtek az árak a magyarországi ingatlanpiacon. A drágulás a telekpiacot is elérte, a szórás azonban nagy az országrészek és a településtípusok között.

Budapesten a legmagasabb az építési telkek átlagos négyzetméterára, ám a vevők annak ellenére is visszatértek a piacra, hogy egy év alatt nőttek az árak. Vidéken egyelőre a fővárosinál jóval olcsóbbak a telkek – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb telekpiaci felmérésének eredményeiből.

20220419_epitesitelkill_ut (1)
telekpiac, ingatlanpiac
A lakások és családi házak után a telekpiacon is nagy az áremelkedés / Fotó: Unger Tamás

„Felértékelődtek az ingatlanpiacon a családi házak, ami a telekpiaci forgalom növekedésével, egyúttal jelentős áremelkedéssel párosult: az Otthon Centrum országos összegzése szerint a frekventált településeken idén 25 százalékkal emelkedtek a telekárak a tavalyi év azonos időszakához képest” – közölte Soóki-Tóth Gábor, az ingatlanközvetítő cég elemzési vezetője. Hozzátette, hogy a keresletbővülés 16 százalékkal haladta meg a tavalyit, ami a javuló gazdasági helyzettel, a csökkenő inflációval, illetve a CSOK Plusz bevezetésével magyarázható.

A rajtuk keresztül értékesített telkek esetében a korábbiakhoz hasonlóan a főváros a legdrágább: a XVII. kerületben 58 ezer forintot kérnek egy családi vagy ikerház építésére alkalmas telek négyzetméteréért, de a többi külső pesti kerületben is hasonló ár az irányadó. A XVIII. kerületben 83, a XIX. kerületben 90 ezer forint az átlagérték, míg a XI. kerületben már a 100 ezer forintot is meghaladja a négyzetméterár átlaga. A nagyobb társasházak építésére alkalmas telkek ennél is magasabb fajlagos áron kelnek el a Budapesten.

A fővároshoz közeli településeken Törökbálint a rekorder, 57 ezer forinttal, de Nagykovácsi 52, és Solymár 43 ezer forinttal hasonló árszintet képvisel.

Budapesttől távolabb azonban már ennek töredékért lehet már építési telket vásárolni, Cegléden és Verőcén például mindössze 11 ezer forint a négyzetméterenkénti átlag.

A nagyvárosok telekárai között ugyanakkor feltűnők a különbségek. Idén is Debrecen a legdrágább négyzetméterenként 41 ezer forintos átlaggal, Győrben ennek a fele, Sopronban pedig csupán 15 ezer forint az átlagérték. A legtöbb városban – Eger, Székesfehérvár, Pécs – 10 ezer forint körül alakul a négyzetméterár.

„A több mint négyszeres különbség csak részben magyarázható a városok közti árkülönbséggel, a kínált telkek városon belüli elhelyezkedése is döntő. A városok perifériáján lévő, kedvezőtlen infrastrukturális adottságú telkeket a belvárosiak töredékéért értékesítették” – részletezte Soóki-Tóth Gábor. A vízparti településeken szintén nagy a szórás, de itt a vízparttól való távolság a döntő. A siófoki 39,5 ezer, a Tisza-tó körüli 8 ezer forintos átlagár a vízparttól való távolság függvényében változik, és az adott településen belül is tetemes árkülönbségek adódhatnak. A kisebb települések relatíve még mindig olcsók, a Somogy vármegyei Látrányon négyzetméterenként 4, Hajdúszoboszlón 8 ezer forint az átlag.

Az elemzési vezető azt is elmondta, hogy a családi és ikerházak építésére alkalmas telkek négyzetméterára országos átlagban 25,3 százalékos emelkedéssel 16,3 ezer forintra drágult egy év leforgása alatt. Azonban a jó helyen és kiépített infrastruktúrával rendelkező telkek a nagy kereslet miatt ennél is jobban drágultak.

Olcsó telek: ebben a városban 35 forint egy négyzetméternyi földterület

A drágaságáról is híres Svédország egyik települése szinte ingyen adja a földjeit. Götene város önkormányzata az olcsó telekért cserébe azt várja, hogy a vásárló lakóházat építsen és hosszú távra odaköltözzön.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.