A magyarok számára az álomotthon legfontosabb ismérve, hogy a benne élők saját élettérrel rendelkeznek – közölte Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján.
A cég reprezentatív felméréséből kiderült az is, hogy a válaszadók többsége (55 százalék) preferálta a külön helységet, életteret. Ettől csak kevessél marad el az, hogy tágas, világos terek jellemezzék az ingatlant (46 százalék). Lokáció tekintetében a nyugalmat preferálják a megkérdezettek: a legtöbb válaszadónál kiemelt szempont volt a csendes környék (84 százalék), a zöldövezet (79 százalék) és a könnyű megközelíthetőség.
A lakás a magyar családok jellemzően legértékesebb vagyoneleme, ezért kiemelten fontos, hogy jó minőségben és olyan beruházói háttérrel valósuljanak meg a lakásfejlesztések, amelyek hosszú távon is biztonságot nyújtanak a tulajdonosoknak – hívta fel a figyelmet Dorogi Zoltán, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója.
Bánhegyi Zsófia emlékeztetett, hogy a Játékoskártya-program már 1 millió 800 ezer játékos szórakozását teszik biztonságosabbá. Emellett tavaly visszahozták a lakásnyereményt 50 év után, ami nagy siker volt, és bejelentette, folytatni fogják.
A fődíj egy 110 millió forintos budai ingatlan.
A kereskedelmi igazgató korábban a Világgazdaságnak beszélt arról is, hogy a konkurencia megjelenésével az online fogadási piacon a magyar játékosok járnak a legjobban, mivel egymásra licitálnak a riválisok.
Megvan a 110 milliós budapesti álomotthon nyerteseA Játékoskártya-akcióban a nemzeti lottótársaság az OTP csoporttal együttműködve egy több mint százmillió forint értékű lakást sorsolt ki. A nagy érdeklődésre való tekintettel a játék folytatódik az év második felében is. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.