BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra növekedésnek indultak a tejárak

Nyár óta növekednek a különböző tejek, illetve a tejtermékek fogyasztói árai. Ez az emelkedés azonban még kevés volt ahhoz, hogy az árak elérjék az egy évvel korábbi szinteket.

Augusztusban kimozdult a nyers tej hazai felvásárlási ára a január óta beállt 164–166 forintos sávból – írja piaci jelentésében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrárközgazdasági Intézet adataira hivatkozva. A hazai felvásárlók ugyanis a múlt hónapban a júliusinál 1,5 százalékkal többet, 166,73 forintot fizettek egy kilogramm nyers tejért, ami 10 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakára jellemző felvásárlási árnál. Ez az ár a zsírtartalom és a fehérjetartalom egyaránt 0,04 százalékpontos javulása és az alapár 1 százalékos növekedése következtében alakult ki. 

tejárak, UHT-tej
A 2,8 százalékos UHT-tej ára nagyot nőtt a kötelező akciózás vége után / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A kiviteli ár eközben ezt meghaladó mértékben, további 11 százalékot gyarapodott: az így elért 198,82 forintos kilogrammonkénti árszint már 19 százalékkal magasabb a belföldi felvásárlási árnál, az egy évvel korábbi kiviteli árat pedig 27 százalékkal haladja meg.

Mind a felvásárlás, mind a kivitel nőtt augusztusban: az előző évihez képest 5, illetve 6 százalékkal – ezzel az első nyolchavi felvásárlás összességében 3, az export pedig 9 százalékkal volt magasabb a tavalyi év hasonló időszakának adatainál. A Magyarországon megtermelt nyers tej 11,2 százaléka került exportra ebben az időszakban.

A tejtermékek hazai feldolgozók általi belföldi értékesítése 2024 első nyolc hónapjában a 2,8 százalékos friss tej, az 1,5 százalékos UHT-tej és a vajkrém kivételével emelkedett az előző évhez mérten. Ha azonban a 2022. évi adatokhoz viszonyítjuk a számokat, akkor a

  • 2,8 százalékos UHT tej (plusz 39 százalék),
  • a natúr joghurt (plusz 20 százalék)
  • és a trappista sajt (plusz 4 százalék)

kivételével valamennyi termékből kevesebbet értékesítettek belföldön a feldolgozók 2024-ben.

A feldolgozói átadási árak tovább emelkedtek, a tehéntúrónál az év első felében tapasztalt átadásiár-csökkenés is mérséklődött; egyedül az ömlesztett sajtnál esett vissza az átadási ár a nyári hónapokban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) havi fogyasztói átlagárakra közzétett statisztikája alapján a fogyasztói árak a nyári hónapokban növekedésnek indultak, de az előző év azonos időszakának áraitól még mindig elmaradnak, a 2,8 százalékos UHT-tej kivételével.

A 2023. januári csúcsárakhoz képest a vizsgált tejtermékek fogyasztói árai átlagosan 23 százalékot csökkentek, egyedül a korábban hatósági áras, 2,8 százalékos UHT-tej árában van nagyobb emelkedés.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.