
STEM: a tudomány jövőbeli női úttörőit ünneplik
A Lányok Napja Fesztivál célja az, hogy a fiatal lányok számára inspiráló és szórakoztató platformot teremtsen a STEM, vagyis a természettudományok-technológia-mérnöki tudományok-matematika területein rejlő végtelen lehetőségek felfedezéséhez – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nők a Tudományban Egyesület annak apropóján, hogy október 22-én újra megrendezik különleges pályaorientációs napjukat.

A jövő női technológiai úttörői ma még az iskolapadban ülnek
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Lányok Napja Fesztivált, több száz felső tagozatos általános és középiskolás lány részére, amelyet októberben Budapesten, a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban tartanak. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepére a STEM-területeken, és inspirálja a fiatal lányokat, hogy bátran lépjenek be ezekre a pályákra. Az egyesület közleménye szerint az idei programon a jövő női úttörőit ünneplik, akik az elkövetkező években meghatározó szerepet játszanak majd a körülöttünk zakatoló világ alakításában, fejlesztésében, jobbá tételében.
Dr. Balázsi Katalin a Nők a Tudományban Egyesület elnöke úgy fogalmazott:
A jövő STEM-szakemberei közül sokan ma még diákok, de ők lesznek azok, akik alakítják a világot.
„Azért fontos ez a fesztivál, mert rámutat arra, hogy a tudomány, a technológia, a matematika és a mérnöki pálya végtelenül szép és izgalmas – szeretnénk elérni, hogy az ebben rejlő óriási lehetőséget a fiatal lányok is észrevegyék” – tette hozzá.
Mi a helyzet a STEM-területen nemzetközi szinten?
Az olyan globális technológiai cégek, mint a Google, a Microsoft vagy a Tesla, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy több nőt vonzzanak a technológiai és mérnöki szerepkörökbe. Az ENSZ által kitűzött fenntartható fejlődési célok között is szerepel, hogy 2030-ig jelentősen növekedjen a nők aránya a kutatói és technológiai pozíciókban.
Sajnos a statisztikák továbbra is riasztók: a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) 2023-as jelentése szerint az unióban továbbra is jókora a szakadék a nemek között, mivel
az infokommunikációs területen a szakértők körülbelül 19 százaléka és a STEM-területen végzettek csupán egyharmada nő.
Ez a nemek közötti különbség a STEM-területeken komoly probléma, amely egyúttal hatalmas lehetőség is a nők számára.
„A STEM világában számtalan lehetőség rejlik a nők számára, legyen szó kutatásról, technológiai fejlesztésekről vagy mérnöki megoldásokról. A Lányok Napja Fesztivál célja, hogy segítsen a szakadékot áthidalni, és olyan támogató közösséget teremtsen, amely bátorítja a lányokat arra, hogy ezekre a pályákra lépjenek” – véli dr. Balázsi Katalin.
Mi várható a Lányok Napja Fesztiválon?
A fesztivál programja idén is változatos és interaktív, célja, hogy a lányok személyesen tapasztalhassák meg, milyen lehetőségek rejlenek a STEM-karrierekben. Az eseményen
- inspiráló előadások,
- interaktív workshopok,
- valamint kerekasztal-beszélgetések várják a résztvevőket, ahol lehetőségük lesz találkozni női kutatókkal, mérnökökkel, technológiai szakemberekkel, akik már most meghatározó szereplői a hazai és nemzetközi innovációknak.
A Lányok Napja Fesztivál idén is megmutatja: a jövő technológiai és tudományos úttörői ma még az iskolapadban ülnek, de nem kell sokat várni arra, hogy ők alakítsák a világot. A szervezők jelezték, a program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet az egyesület oldalán tehetnek meg.



