BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kórházfejlesztésre is juthat a 330 milliárdos egészségügyi többletből

Rétvári Bence államtitkár arról beszélt, bízik benne, hogy 330 milliárd forintos többlettel számolt, 3717 milliárd forintos egészségügyi keretből jutni fog fejlesztésekre is.

A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Magyar Gyermekorvosok Társasága orvosszakmai és tudományos kongresszusának megnyitóján, Debrecenben. Rétvári Bence a Házi Gyermekorvosok Egyesületével közös, mintegy 650 résztvevőt számláló és csaknem 300 előadást felvonultató háromnapos esemény megnyitóján kiemelte, hogy egy nemzet nagysága nem mennyiségi, hanem minőségi jelző, ami a magyarokra azért is igaz, mert az orvoslásban az ispotálytól a szuperkórházakig mindig voltak olyan kiváló emberek, akik a korukban meg tudták újítani, újra tudták szervezni gyógyító területüket.

RÉTVÁRI Bence, Kórházfejlesztésre is juthat a 330 milliós egészségügyi többletből
Kórházfejlesztésre is juthat a 330 milliós egészségügyi többletből / Fotó: Máthé Zoltán

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Európának még az országunknál szerencsésebb részein sincs ilyen széles léptékű, alapellátástól a kórházi ellátásig biztosított külön gyermekgyógyászat, illetve nem sok ország mondhatja el magáról, hogy védőnői és gyermekorvosai is vannak. Ezt azonban nem csak fenntartani, hanem fejleszteni is kell – mondta, hozzátéve: éppen ezért a

 jövő évi költségvetés egy 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy területén, 3717 milliárd forintot lehet erre a célra fordítani

Ez az összeg tizenöt évvel ezelőtt a költségvetésben 1198 milliárd forint volt – ismertette. Kiemelte, bízik benne, hogy ebből a már zajló és tervezett fejlesztésekre is jut.

Rétvári Bence kifejtette, hogy a fejlesztések, újítások terén méltán büszkék lehetünk a HPV elleni ingyenes védőoltásra, amelyet az utóbbi  tíz évben 425 ezer diák kapott meg, de büszkeség az is, ami a gyermekkórházakban történik, példaként említette

  • a Heim Pál Gyermekkórházban zajló fájdalommentes infúzió- és a tű nélküli oltásbeadásokat
  • vagy a robotterápiás gyógytornát a Bethesda Gyermekkórházban.

A gyermekgyógyászat minden szegmensét átölelő kongresszus megnyitóján tartották a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank centenáriumi emlékérmének és a Magyar Posta Zrt. centenáriumi emlékbélyegének kibocsátó ünnepségét is. Az emlékbélyeg 35 ezer példányban került forgalomba 255 forintos névértéken.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a százéves Debreceni Gyermekklinikával, a százéves Pécsi Gyermekklinikával, az ötvenéves Gyermekneurológiai Társasággal, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesületével. A tanácskozást az évfordulók alkalmából szervezték meg centenáriumi eseménysorozat részeként.

Most kihúzhatja magát Varga Mihály: miközben Romániában összeomlott a költségvetés, a magyar államkassza tartja magát

A magyar költségvetés egyáltalán nincs rosszabb állapotban, mint a régiós társai – ez derül ki a visegrádi országokat és Romániát magába foglaló körképünkből. Idén ráadásul jó esély van arra, hogy teljesüljön a kormányzati hiánycél Magyarországon, ami még akkor is igaz, ha rögtön hozzátesszük, hogy az elmúlt években messziről követte a hiánycélt a magyar kormány. A Covid óta nem volt év, amikor sikerült volna abszolválnia az eredeti költségvetési törvényben kijelölt hiánytervet. Ebben számtalan tényező közrejátszott, a gazdaság újraindításának szükségessége vagy tavaly például a magas infláció következtében visszaeső fogyasztás, ami önmagában 1000 milliárdos lyukat ütött, aminek hatása még most is érződik a büdzsében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.