Az iparszerű termelés Debrecen után a BMW Spartanburg gyártóüzemben Dél-Karolinában, majd mexikói San-Luis Potosí-ben is megkezdődik. Utóbbi, 2027-re elkészülő, 8 ezer millió euró befektetéssel épülő üzem a BMW Group közleménye szerint a debreceni gyárhoz hasonlóan kizárólag Neue Klasse modelleket gyárt, és ezer embernek ad majd munkát.
Debrecenben a tesztautó gyártás már javában folyik, a századik tesztautó november végén gördült le a gyártósorokról. A különféle terheléses és egyéb teszteket a szakemberek idén még Debrecenben végzik, jövő évtől pedig egészen a szeptemberi szériagyártás megkezdéséig Németországban hajtják végre rajtuk az utolsó teszteket és beállításokat a mérnökök. Az ellenőrzések a motorbeállítástól a töréstesztekig mindenre kiterjednek, sok egyéb mellett az ajtó csukódás hangerejét is tesztelik finomítják.
A tesztelési folyamatba bekapcsolódnak a BMW Debrecen duális képzésben részt vevő diákjai is. Ők jelenleg kétszázan vannak, jövőre pedig újabb száz fővel gyarapodnak, és Johannes Traut HR ügyekért is felelős alelnök szerint végzés után valamennyien munkát kapnak a a BMW Group debreceni gyárában.
A BMW a képzés területén a Debreceni Szakképzési Centrummal és a Debreceni Egyetemmel is együtt működik. Utóbbi nemrégiben átadott járműipar laborjában a leendő autóipari mérnökök képzése mellett BMW és beszállítói igényeit figyelembe vevő K+F tevékenység is folyik.
Amint az a cég Járműipar Napján kiderült, a diákok az autófényezéstől a mechatronikai folyamatokig mindenbe betekintést nyernek, az elektromos motorok mellett a hagyományos meghajtású motorok működését is megtanulják.
A tanulási folyamatba már az utakon futó a tisztán elektromos BMW modelleket is bevonnak,
ilyen a mintegy 85 millió forintért megvásárolható I7, valamint az IX1, aminek ára 35–60 millió forint között mozog. Utóbbi tesztautóként rövidesen megjelenik Debrecen utcáin is. Lapunk értesülései szerint a Neue Klasse alapmodelljének ára 25 millió forint körül alakul, a legmagasabban felszerelt modell ára pedig, mintegy 40 millió forint lehet.
Amint arról a vg.hu is beszámolt, a BMW debreceni gyárának építkezéséből oroszlánrészt vett ki a Market Építő Zrt. A cég leányvállalatai Debrecen városa és a BMW Group megbízásából 2019 tavasza óta nyolc projekt keretében négy épület teljes körű kivitelezését végezték el több mint 367 millió euró összértékben.
A cégcsoport 400 hektáron valósított meg területelőkészítést és épített ki teljes infrastruktúrát – így jöhetett létre a BMW-gyár legösszetettebb és kiemelten technológiaigényes, 140 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnoka, az összeszerelő üzem és a hozzá kapcsolódó egységek, továbbá három kisebb, összesen 9 ezer négyzetméter területen elhelyezkedő létesítmény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.