Bombameglepetés – ismét jelentősen csökkenti népszerű termékei árát az egyik vezető hazai boltlánc
A Lidl árcsökkentési programjának köszönhetően
idén novemberben több mint 600 terméket kínált olcsóbban, mint 2023 novemberében.
Akár 50 százalékkal olcsóbban voltak elérhetők az alapélelmiszerektől kezdve a különféle kényelmi termékeken át a minden árukategóriában megtalálható árcsökkentett termékek.

A vállalat egyértelműen a lehető legjobb árak biztosítása mellett tette le a voksát, amit az év végi időszakban újabb árcsökkentő intézkedésekkel folytat. Első lépésben a sertés és baromfi friss húsok árát csökkentette tartósan, majd ezt követően a marhahúsokét, melyek akár 12 százalékkal lettek így olcsóbbak. A harmincféle árcsökkentett friss hús közül a vásárlók akár 44 százalékos árkedvezménnyel vásárolhatják meg a friss kacsamellfilét vagy akár 36 százalékkal kedvezőbben juthatnak a lazacfiléhez is.
Egyes pékáruk ára is mérséklődött,
így a ciabatta vagy a briós is 20 százalékkal kerül kevesebbe. A tartósan árcsökkentett termékek között megtalálhatók egyebek között felvágottak, magvak, állateledelek, fagyasztott termékek és tisztítószerek is.
Most a zöldségek, gyümölcsök következnek
A zöldségeket és gyümölcsöket is további kedvezményekkel lehet megvásárolni most a Lidlben. Az áruházlánc a tartós árcsökkentésen felül az ünnepi időszakban további 52 extra kedvezményt biztosít a zöldségekre és gyümölcsökre a Lidl Plus alkalmazásban. A vásárlók ugyanis december 23-ig napi két ünnepváró kupont kapnak az applikációban, melyekkel a megjelölt zöldségek és gyümölcsök további jelentős extra kedvezménnyel érhetők el.