
Költségvetés 2025: Napokon belül elérhetők a lakásvásárlási és -felújítási kedvezmények
A családok otthonteremtésének támogatása a pénteken elfogadott költségvetésben szereplő kormányzati akcióterv fő célja, illetve a megfizethető lakhatás.

Az otthonteremtés több lábon áll, mert ösztönzi és segíti
- a lakásépítést,
- a vásárlást,
- a hiteltörlesztést és
- a felújítást is.
Sokkal több új lakás épülhet már jövőre
Évente sok ezer, 5 év alatt mintegy 30 ezer lakással több épülhet meg az Új Lakhatási Tőkeprogram hatására, aminek keretében 200 milliárd forintnyi állami forrással összességében 800-1000 milliárd forintnyi fejlesztést indítható meg a lakáspiacon.
A tőkeprogram 2025-ben indul, ingatlanalapok vehetnek benne részt, az állam a befektetését piaci hozammal kapja vissza, miközben
az önerő oldaláról ad lendületet a lakásfejlesztőknek.
Ugyancsak az új lakások piacán fontos paraméter a 27 százalékról már korábban ideiglenesen 5 százalékra csökkentett kedvezményes lakásáfa további két évvel történt meghosszabbítása. Ez az eladókat és a vevőket egyaránt segíti.
Döntés született a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásáról. Ez az intézkedés a számítások szerint mintegy 300 milliárd forintot hozhat a lakáspiacra. Fontos, hogy a nyugdíjpénztári tagok és családtagjaik 2025-ben saját döntésük alapján lakáscélokra használhatják fel az egyéni számlájukon lévő összeget
- ingatlan vásárlására,
- ingatlan építésére és
- bővítésére és
- felújításra, valamint
- jelzálog alapú hiteltörlesztésre is.
Egy fontos részlet van, amivel érdemes számolni, miszerint lakáscélra költeni az önkéntes nyugdíjpénztári tagok megtakarítási számláján 2024. szeptember 30-án meglévő összeget lehet elkölteni.
A lakásvásárlást segíti az Új Gazdaságpolitikai Akciótervben szereplő önkéntes lakáshitel-kamatplafon, aminek keretében 2025. április 1. és október 31. között a 35 év alatti, első zöld lakásukat vásárlók számára 5 százalékos éves fix kamatplafont biztosítanak a hazai bankok az első öt évre.
Mire számíthatnak a lakásfelújítást tervezők?
Átmeneti lehetőségként, ugyancsak 2025-ben a lakásfelújítók számára a SZÉP-kártya kerete fele.
Több mint 2,8 millió kártyatulajdonos a potenciális kedvezményezetti kör,
akik a 2025. január elsején nyilvántartott egyenlegük és a 2025-ös befizetések együttes összegének a felét fordíthatják majd lakásfelújításra. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott összegzés szerint ez az intézkedés 25 milliárd forinttal segítheti a családok otthonfelújítását.
Fontos: a kártyás keretből a munkadíjat nem lehet fizetni, anyagvásárlásra viszont sokrétűen felhasználható a kártya elfogadására szerződéssel rendelkező kereskedelmi egységekben.
A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a SZÉP-kártyával itt lehet majd fizetni:
- vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét),
- bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartási cikk-kiskereskedelem,
- iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek),
- szőnyeg, fal-, padlóburkoló-kiskereskedelem.
Jövőre startol a Vidéki Otthonfelújítási Program,
amely 270 milliárd forinttal segíti az otthonteremtést az ötezer fő alatti településeken élő gyermekes családok számára. Mintegy 2,9 ezer településen akár 400 ezer család javíthat a támogatással lakáskörülményein. A program keretében 2025. január 1-jétől 2026. június 30-áig lehet igényelni
- a maximum 3 millió forintos felújítási támogatást, és
- annak megelőlegezésére a 6 milliós kamattámogatott hitelt, ráadásul
- energetikai elvárás nélkül.
A program részleteit szabályozó rendelet értelmében a felújított ingatlanban öt éves ottlakási kötelezettséggel. Ez viszont nem teljesen kőbe vésett, vannak kivételek, a felújítást tervezőknek érdemes a részletszabályoknak utánanézniük a Vidéki Otthonfelújítás Programról megjelent kormányrendeletben.
A megfizethető lakhatást célzó intézkedések keresleti és kínálati oldalon is támogatják a családokat, segítik az otthonteremtést
Simor András, a jegybank korábbi elnökének sugalmazásával ellentétben nemcsak a keresleti oldalt támogatja a kormány, hanem a kínálati oldalon is jelentős intézkedésekről döntött. Ezek a lépések, mint például az ingatlanfejlesztők tőkejuttatása és a kedvezményes áfa meghosszabbítása érdemben járulhatnak hozzá az ingatlanállomány növeléséhez, a családok és a fiatalok otthonteremtéséhez.





