Több mint 1600 földmozgást észleltek a magyar szakemberek
Tavaly 1611 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. A Magyar Nemzeti Szeizmológiai Bulletinben – amelyet az obszervatórium a Facebook-oldalán is közzétett – azt írták, 2024-ben is működtették a korábbi években telepített 15 állandó és 32 ideiglenes állomásukat.

Az év során két ideiglenes állomást kellett áttelepíteni közeli új helyszínre, az állandó állomások egyike, Csókakő megszűnt decemberben, helyette egy új állomás kezdett működni szintén a Vértes területén, Csákberényben.
A tavalyi év szeizmikus eseményeiről készített összefoglalóban azt írták, hogy 2024-ben 1611 helyi szeizmikus eseményt azonosítottak az északi szélesség 45,5–49,0 fok és a keleti hosszúság 16,0–23,0 fok által határolt területen. Ezek közül 327 földrengés, 1334 pedig robbantás volt.
Hét földrengés volt érezhető itthon
Arról is beszámoltak, Magyarországon a lakosság hét földrengést érzékelt 2024-ben, melyek közül három az ország területén pattant ki. A lakosság által érzékelt magyarországi földrengés volt:
- január 28-án a Somogy vármegyei Zamárdiban, ez egy 2,3 magnitúdójú rengés,
- július 16-án a szintén Somogy vármegyei Ságváron volt egy 2,3-as magnitúdójú rengés
- és szeptember 6-án a Fejér vármegyei Nagyvelegnél egy 2,2-es rengés.
Ezeken túl még négy, Magyarország határain túl keletkezett földrengést értékelt a lakosság: a február 1-jén Ausztriában (4,4 magnitúdó), a március 14-én Bosznia-Hercegovinában (5,9), az augusztus 10-én Romániában (4,5) és augusztus 13-án Horvátországban (4,6) keletkezett rengést.


