BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magánegészségügy: szoros együttműködést kötöttek a magánlaborok

A magánegészségügy két nagy szereplője, a TritonLife Labs és a Synlab stratégiai partnerségi megállapodása értelmében a két társaság 2025 február elejétől szorosan együttműködik a TritonLife csoport teljes hálózatának, egyéni és vállalati ügyfeleinek kiszolgálásában – jelentették be szerdán a szolgáltatók.

A közleményből az derül ki, hogy a magánszolgáltatók úgy látják, hogy laborszolgáltatásaikkal egymást gyengítik a piacon, ha nem hangolják össze a tevékenységüket. A felek sokat várnak az együttműködéstől, elsősorban a méretgazdaságosság javítását, egymás tehermentesítését egyes esetekben. Fábián Lajos, a TritonLife csoport elnök-vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke és Egészségügyi Tagozatának elnöke azt közölte, hogy a magyar piac nem megfelelő ahhoz, hogy több, kiválóan felkészült és felszerelt, laboratóriumi diagnosztikával foglalkozó vállalkozás a méretgazdaságossági szint alatt, egymást gyengítve versenyezzen egy olyan szegmensben, ahol a nyereséges működés egyik alapfeltétele a volumen, azaz az elvégzett vizsgálatok megfelelően nagy száma.

Laboratory,Testing.,Doctor,With,Blood,Samples,In,Tubes,At,White
A magánegészségügy legnagyobb szolgáltatói együttműködnek a laborvizsgálatok szervezésében / Fotó: Shutterstock

„Ma hazánkban egyetlen olyan, nemzetközi hátterű, a jogszabályi előírásoknak megfelelő laboratóriumi akkreditációval és az ennek megfelelő minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező laborszolgáltató létezik, akikkel együttműködve a leghatékonyabban érhetjük el céljainkat. Ez a partnerség mind ügyfeleinknek, mind nekünk, mind a Synlabnak csak előnyöket hoz, így abszolút win-win helyzetet teremt” – nyilatkozta a vezérigazgató.

Lévai Richárd, a Synlab Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, a magyarországi szervezet vezetője azt mondta az együttműködésről, hogy a két szolgáltató távlati céljaiban rengeteg szinergiát található. „Mindkét vállalat a saját területén az elvárható maximális minőséggel nyújtja szolgáltatásait az ügyfeleinek. Folyamatos innovációkkal, fejlesztésekkel javítja az egészségügyi ellátások színvonalát, ezenfelül mindkét vállalat részt vállal az egészségügyi szakemberek képzésében is. A Synlab Hungary Kft. számára elsődleges cél  – tette hozzá –, hogy a magyar egészségügyi piacon a lehető legszélesebb körben szolgáljuk ki partnereinket akkreditált laborszolgáltatásainkkal, ezzel biztosítva számukra a megkérdőjelezhetetlen magas színvonalú ellátást.” 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.