Soha nem látott fejlesztéssel újulhat meg Rákosrendező és környéke, a fejlesztő megvásárolta a területet. A magyar kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítésére megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16. napján értékesítették Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeit – írta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A szaktárca közleménye szerint a jelenleg elhagyatott és elhanyagolt Rákosrendező vasútállomás körüli terület már régóta várt, átfogó és komplex fejlesztése indulhat meg. Ez a Rákosrendezőn és vonzáskörzetében élők számára jelentős előrelépést és fejlődést fog jelenteni elsősorban a tömegközlekedés minőségét és elérhetőségét illetően. A beruházással számottevően fejlődik Budapest közlekedése, továbbá a XIV. és a XIII. kerület összeköttetése is érdemben javul.
Az érintett területrészek kijelölése a MÁV Zrt. igényeinek megfelelően, a vállalattal szoros együttműködésben valósult meg, melynek alapján
Rákosrendező területéből nagyjából 85 hektárnyi területet értékesített az állam nettó 50,9 milliárd forintos vételáron.
Az eladásra független szakértő által meghatározott értéken került sor, a fejlesztést az Eagle Hills csoport valósítja meg. Az új tulajdonos feladata lesz a terület beruházási tevékenységhez szükséges előkészítése, a hulladékok elszállítása és a környezeti kármentesítés elvégzése is.
A kormányzati döntésnek megfelelően az Eagle Hills a vételárat három ütemben fizeti meg, a teljesítés a nemzetközi megállapodásban foglalt állami vállalások teljesítéséhez igazodik. A fejlesztő az első vételárrészlet megfizetését követően tulajdonjogot szerez a terület felett, hogy el tudja kezdeni a fejlesztéseket. Az egyes vételárrészletek biztosítására az állam több biztosítékot, garanciát is kért (anyavállalati garancia, bankgarancia, visszavásárlási jog), amelyeket az Eagle Hills biztosított.
A nemzetközi megállapodás és a kormánydöntés értelmében a rögzített állami vállalásokra figyelemmel a további vételárrészletek megfizetésére az egyes állami vállalások teljesítésekor kerül sor. Így a második vételárrész megfizetésének feltétele a fejlesztés sikeres megvalósításához szükséges jogalkotási intézkedések több lépcsőben történő megtétele, többek között a vonatkozó építésügyi előírások felülvizsgálata, módosítása, a beruházás kiemelt jelentőségű beruházássá minősítése, valamint a szükséges telekalakítások lefolytatása.
Az utolsó vételárrész megfizetésének feltétele a megállapodás szerinti mintegy 800 millió eurónyi állami infrastruktúra-fejlesztés megvalósítása. Ennek keretében gyalogos- és vasút feletti közúti felüljáró, vasútipálya-fejlesztés, az M1-es metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút megépítése, valamint a vasúti pálya befedése valósulhat meg oly módon, hogy felette egy park kialakítható legyen.
A fejlesztések várható időtartamára tekintettel a szerződés lezárására legkésőbb 2039. március 13. napjáig kerül sor, melyet követően a Fejlesztő köteles kifizetni a terület teljes (inflációval növelt) vételárát.
A megállapodásban az Egyesült Arab Emírségek vállalta, hogy legalább 5 milliárd eurónyi beruházást hajt végre az érintett ingatlanokon, létrehozva ezzel egy új, modern városrészt. Az Eagle Hills által bemutatott elképzelések alapján a terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők.
A fejlesztés során a beruházónak minden hatályos építészeti, biztonsági és környezetvédelmi szabályt be kell tartania, ezt az állam a legszigorúbban fogja ellenőrizni és betartatni. A megállapodás és a városrészfejlesztési projekt is rávilágít arra, hogy Magyarország iránt a bizalom továbbra is töretlen, és hazánk egyre vonzóbb befektetési célpontja a külföldi befektetőknek. Arákosrendezői beruházás az elkövetkező években új munkahelyeket fog létrehozni, és érdemben hozzájárul a gazdasági, különösen az építőipari teljesítmény erőteljes növekedéséhez.
Az Eagle Hills szerint több mint 12 milliárd eurós fejlesztési költségével a Grand Budapest érdemben támogatja a magyar gazdaság fejlődését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.