BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több tonna tűzijáték-maradványt takarítottak össze a fővárosban

A Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Köztisztasági Divízió munkatársai január elsején már reggel hat órakor megkezdték a társaság kezelésébe tartozó közterületek szilveszteri ünneplést követő takarítását.

A szilveszteri éjszaka után hátramaradó hulladék eltakarítása minden évben nagy feladat az országban működő összes köztisztasági vállalatnak. Az FKF munkatársai az óévbúcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, kiemelten a Kis- és Nagykörúton, az aluljárókban és azok környékén január elsején már reggel 6 órakor megkezdték, és egész nap végezték kézi és gépi erővel az ünneplés utáni takarítást.

Fotó: Lakatos Péter

A társaság a közleménye szerint számos speciális köztisztasági és hulladékbegyűjtő célgépet: köztük szállító járműveket, kukásautókat, önfelszedő céljárműveket, orrseprős gépeket és takarítógépeket is bevetett az ünneplés utáni munkák során. 

A Budapesti Közművek 304 köztisztasági takarító munkatársa, valamint 20 járműve végezte a szilveszter utáni takarítást. 

A cég dolgozói közel nyolc tonna tűzijáték-maradványt, üveget, valamint az ünnepléshez kapcsolódó egyéb, további 32 köbméter hulladékot takarítottak össze és szállítottak el.

Az FKF felhívta a figyelmet arra is, hogy a társaság minden kiemelt esemény után fokozott gépi és kézi erővel van jelen a közterületeken, és végzi a takarítást, azonban erőfeszítései kizárólag a lakosság és a közterületeket használók együttműködése esetén vezetnek tartós eredményhez. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.