Újabb érdekességnek szánt bejegyzéssel jelentkezett hétfőn Hadházy Ákos a Paks II atomerőművi beruházás kapcsán, a szenzációt azonban rögtön le is hűti, ha megnézzük a munkavédelmi jogszabályok szigorát – mutat rá csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő azt állította hétfői Facebook-posztjában, hogy a Paks II projekt egyik orosz fővállalkozója nem jelentette be a dolgozóit. A politikus ezt azután tette, hogy Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tudatta, hogy
Paks II munkaterületén tavaly 29 munkáltatónál foglalkoztatásfelügyeleti ellenőrzést folytattak le a hatóságok, és 16 munkáltatónál, vagyis 55 százalékuknál állapítottak meg nem megfelelőséget vagy szabálysértést, továbbá munkavédelmi ellenőrzések terén ez az arányszám 100 százalék.
A lap azzal magyarázza a kiugróan magasnak tűnő arányszámot, hogy a legapróbb hibapontok is szerepelnek a listán, így például a munkaeszköz magyar nyelvű kezelési, karbantartási utasításának hiánya vagy nem megfelelő tartalma. A Magyar Nemzet munkatársa példának hozta fel azt is, hogy egyes esetekben megállapították a kockázatértékelés hiányát az olyan munkafolyamatoknál, technológiáknál és munkaeszközöknél, amelyek egyébként nem veszélyesek.
Az előírás be nem tartásának súlyát enyhítendő a szerző úgy találta, hogy „kritikus mulasztásnak talán nem mindig mondható az sem, ha elmarad az egyéni védőeszköz juttatási rendjének szabályozása, vagy éppen a munkavédelmi képviselőválasztás megszervezése”.
A cikkíró ugyanakkor elismerte, hogy az ellenőrzések során megállapítottak olyan hiányosságokat is, mint az emelőgépek, teherfelvevő eszközök időszakos vizsgálatának elmulasztása, illetve a szakképzettség hiánya.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Nemzetnek küldött adatai alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy
kimondható, hogy a Paks II beruházásnál vizsgált munkakörülmények egyáltalán nem kirívóak.
Az ország legnagyobb építési munkálatát párhuzamba állította minden egyébbel. Ugyanebben az évben ugyanis az építőipari ágazatban Tolna vármegyében a foglalkoztatásfelügyeleti ellenőrzés alá vont munkáltatók 41 százalékánál állapítottak meg jogsértést. Aszerint a feltárt hiányosságok jellege azonos volt valamennyi ellenőrzött vállalkozásnál, tekintet nélkül a munkavégzés helyszínére, ideértve a paksi beruházást is.
A munkavédelmi ellenőrzések terén pedig nincs eltérés, ugyanis a Tolna vármegyében ellenőrzött összes építőipari munkáltatónál, valamint a Paks II projekten vizsgált tíz cég mindegyikénél találtak szabálytalanságokat.
A lap ezen felül úgy tudja, hogy a Paks II projekt munkaterületére a kormányhivatal ellenőrei saját belépőkártyával, szúrópróbaszerűen léphetnek be és végezhetnek ellenőrzéseket. Szemben azzal, hogy sok egyéb építőipari beruházás esetén még bírósági végzés birtokában sem tehetnek így.
Az atomhivatal tiszta vizet önt a pohárba az állítólag megdőlt paksi résfal ügyében
A Paks II beruházás területén zajló résfalazást és talajszilárdítást érintően az elmúlt napokban bizonyos közösségi portálokon és a sajtóban is több félrevezető, valótlan állítás jelent meg – írja az Országos Atomenergia Hivatal, amely ezért állásfoglalást tett közzé. Ebben jelezte, hogy a paksi projekt hivatalt érintő része rendben zajlik, a hamis állítások terjesztői ellen pedig a jövőben jogi lépéseket is tehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.