Az Európai Bizottság időről időre vizsgálja a tagállamokat közbeszerzési rendszerük alapján. A bizottság tizenkét témakörre fókuszál, a legutóbbi összeállításban Magyarország az élmezőnyben végzett – ismertette a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Kovács László.

Az elnök szerint hazánk a tizenkét témakörből mindössze kettőben teljesített rosszul. A kimutatást az Európai Bizottság készítette, s éppen elég lenne csak a saját statisztikájára rápillantania. Kovács László szerint semmilyen szakmai érvvel nem támaszthatók alá azok a kritikák, amelyeket az Európai Bizottság fogalmazott meg a magyar közbeszerzésekkel kapcsolatban.
Az elnök az egyajánlatos eljárások kapcsán felhívta a figyelmet arra: ezek aránya az EU tagállamaiban átlagosan 30 százalék, miközben tőlünk 15 százalék alatti mutatót várnak el.
Teszik mindezt úgy – tette hozzá –, hogy az Európai Gazdasági Térségben jelenleg összesen három ország tudja ezt a szintet hozni: Svédország, Izland és Norvégia.
A tagállamok többségében tehát 30 százalék körüli azoknak az eljárásoknak az aránya, amelyekre mindössze egyetlen ajánlat érkezik, de Görögországban például 49 százalék ez az arány, Lengyelországban pedig 54 százalék.