Ezt is megértük: magyar cég épít utat Európában
A Duna Aszfalt Zrt. közreműködésével épülhet meg a csehországi Prestice város elkerülő útja – írja a Magyar Építők, miután megjelent az erről szóló felhívás az uniós közbeszerzési értesítőben.

A közbeszerzési adatok szerint az 5,17 kilométeres, kétsávos utat a cseh Valcano a.s. vezette konzorcium kivitelezi, amelynek a Duna Aszfalt Zrt. mellett a szintén cseh Silnice Klatovy a.s. cég is a tagja. A Plzen térségében fekvő település nyugati elkerülő útja az I/27-es főút áthelyezésével valósul meg.
Az új út kapcsolódik az I/27-esnek a Plzen közelében fekvő Slovice és Prestice között megépült szakaszához, amelyet 2023-ban adtak át. Az új nyomvonal kialakítása során a kivitelezőknek számos kisebb vízfolyást, két vasútvonalat és egy autóutat is keresztezniük kell.
A beruházás hivatalosan is elindult, miután március 17-én megtartották az alapkőletételi ünnepséget – számolt be a hírről a Zdopravy.cz internetes újság. A lap azt is írja, hogy
a nyolc érdeklődő közül a legalacsonyabb árat (788,4 millió CZK) kínálta a konzorcium, a várt ár 1,296 milliárd CZK volt.
Az eseményen elhangzottak szerint az I/27-es út áthelyezése tehermentesíti a zsúfolt települést, naponta akár 20 ezer járművel csökkentve a tranzitforgalmat.
A sajtótájékoztatón Martin Kupka közlekedési miniszter hangsúlyozta, hogy az elkerülő utak gyakran fontosabb szerepet töltenek be a kistelepülések életminőségének javítása szempontjából, mint az autópályák. Radek Mátl, a Cseh Út- és Autópálya Igazgatóság (RSD) vezetője kiemelte, hogy a beruházás többek között lehetővé teszi majd a Plzen–Klatovy vasútvonal nyomvonalának megduplázását is.


