Óvatosabb lett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) optimizmusa, amit Varga Mihály jegybankelnök szigora is alátámasztott a kamatdöntés utáni sajtótájékotatón kedden. Az jegybank ugyancsak kedden az inflációs jelentés számait is közzétette , mely szerint az infláció idén meghaladhatja a jegybanki toleranciasávot, jövőre azonban már azon belül lehet.
A mostani előrejelzés pesszimistább a decemberinél, mely 2025-re még 3,3-4,1 százalék közötti drágulási ütemmel számolt, míg most már ez az érték 4,5-5,1 százalék közé kúszott fel. A jövő évi inflációt 2,9-3,9 százalék közé várja az MNB, szemben a decemberi, 2,5-3,5 százalék közötti értékkel, míg 2027-re most is és decemberben is 2,5-3,5 százalék között lehet az áremelkedés mértéke.
A növekedés terén is pesszimistábban látja az idei évet a jegybank, mit decemberben, amikor még 2,6-3,6 százalékos ütemmel számolt, ez ugyanis 1,9-2,9 százalékra csökkent.
A jövő évben ugyanakkor a decemberben vártnál gyorsabb, 3,7-4,7 százalék lehet a gazdasági növekedés üteme, míg a decemberi előrejelzésben 3,54,5 százalékos bővülés szerepelt.
2027-ben pedig szintén gyorsabb lehet a növekedés a márciusi jóslat szerint, mint azt decemberben várták, hiszen 2,8-3,8 százalék közötti fellendülés jöhet, míg decemberben még 2,5-3,5 százalékos növekedésről szólt az előrejelzés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.