Megkezdte az új, burgonyaalapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az Intersnack Magyarország. Az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került, és szinte egész Európát ez a kemence szolgálja majd ki az új chipsszel. A berendezést Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Lukács Dénes ügyvezető közösen indította el – közölte a vállalat.
Lukács az átadáson kiemelte: az oven chips fontos jellemzője, hogy nem olajban, hanem kemencében sütik, így a zsírtartalma 70 százalékkal kisebb a hagyományos chipsekhez képest. Az új gyártósoron naponta 10 tonnát termelnek majd belőle. Az ügyvezető szerint idén 2300 tonna oven chips készül a győri üzemben, amiből mintegy 2 millió zacskó kerül a magyar piacra.
Lukács Dénes arról is beszélt, hogy más fenntarthatósági beruházásokat is tervez a vállalat. A cég 2022-ben telepítette a napelemparkját a gyár területén, és tavaly már a napenergiából nyerte a termelésben felhasznált elektromos áram 17 százalékát. Az idén 60 százalékkal bővítik a napelempark kapacitását, így már 25 százalék lesz a megtermelt, saját villamos energia részaránya.
Mindezek mellett az Intersnack Magyarország együttműködési programot tervez helyi iskolákkal, illetve a veszprémi és a győri egyetemmel. Lukács Dénes fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy az élelmiszeripar nem véletlenül stratégiai ágazat, és hogy ezt a szektort nem érintik a gyorsan változó globális trendek szemben az autógyártással.
Ez a stabilitás azt is jelenti, hogy az Intersnack Magyarország 33 éve kiszámítható, megbízható munkáltatóként illetve partnerként van jelen. Míg 1992-ben húsz fővel kezdtük a működésünket, ma már 302 főt foglalkoztatunk a győri gyárban
– fogalmazott az ügyvezető. A NAK elnöke, Papp Zsolt beszédében hangsúlyozta: a versenyképesség egyik alapfeltétele a folyamatos fejlesztés. A hazai agrár- és élelmiszer-gazdaság szempontjából ezért kiemelt jelentőségűek azok a beruházások, amelyek fokozzák egy adott térség gazdasági erejét, bővítik a munkaerőpiacot.
A cég közleményében kiemelte: a tizedik gyártósor átadása nyomán tovább nő a Chio termékeket gyártó Intersnack jelentősége Győr-Sopron-Moson megye és a Kisalföld agrárgazdaságában. A vállalat jelenleg 552 magyar beszállítóval illetve partnerrel áll szerződésben. A vállalkozás a termékeihez évente közel 15 ezer tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.
Az aszály árnyékában is bizakodóbbak az agrártermelők
Felfűtötte az optimizmust az agráriumban a beruházási pályázatok előkészítő munkája, az MBH AgrárTrend Index már hosszabb ideje az egyensúlyhoz közelítő állapotban van. A növénytermesztők hangulatát persze nyilván befolyásolni fogja, hogy a már most tapasztalható aszály tartós lesz-e.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.