BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Megkezdődött Magyarország űrtörvényének előkészítése

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy megkezdték a magyar űrtörvény előkészítését. Arról is beszélt, hogy a legújabb trendeknek és a magyar űrszektor fejlődésének köszönhetően időszerűvé vált a stratégia megújítása.

Megkezdtük Magyarország űrtörvényének előkészítését, amely a Nemzeti Űrügynökség létrehozásával együtt a minisztérium kiemelt feladata – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ bokrétaünnepségén. Az ütemtervnek megfelelően halad a Közép-Kelet Európában egyedülálló, magánberuházásban több mint 10 milliárd forintból megvalósuló űrtechnológiai gyártóközpont építése.

Fotó: AFP

Nagy Márton elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a készülő európai uniós űrtörvény előkészületeit, amely nagyban befolyásolja a nemzeti űrtörvény tartalmát is. A tárcavezető megjegyezte, hogy a 2021-ben elfogadott első magyar űrstratégia megújításán is dolgoznak, hiszen ez az űripari trendek és a magyar űrszektor fejlődésének köszönhetően időszerűvé vált.

„A stratégia megfelelő tartalmának kialakítása érdekében uniós konzultációt indítottunk” – emelte ki a tárcavezető. Hozzátette: jelenleg is folyamatban van a felmérés, amelynek célja, megismerni a magyar ipari vállalatok

  • helyzetét,
  • kihívásait
  • és szükségleteit,

hogy az űripari létesítményeket felmérve minél hatékonyabban tudják erősíteni a magyar űripar versenyképességét, valamint megalapozzuk az új űrstratégia tartalmát is.

Az űriparé a jövő

Az ágazat fényes jövő előtt áll, ugyanis az űripar a világ egyik legjobban növekedő, a nemzetközi felmérések szerint is válságálló iparága, melynek értéke

a 2023-as 630 milliárd dollárról egyes becslések szerint 2035-re 1800 milliárd dollárra emelkedhet

– hangsúlyozta a miniszter. Ráadásul az űripar, amely a technológiai fejlesztés csúcsát jelenti, rendkívül magas multiplikátor hatással rendelkezik, azaz az itt létrejövő innovációk, technológiai újítások sok más gazdasági szegmensben is megjelenhetnek. Hozzátette: ez a versenyképesség további megerősítése szempontjából kulcskérdés.

Egyedülálló gyártóközpontot adtak át

A REMTECH gyártásra, összeszerelésre, integrációra és tesztelésre is alkalmas gyáregysége Európában egyedülálló moduláris technológiával, maximum négyszáz kilogramm tömegű műholdak gyártását, összeszerelését és tesztelését végzi majd.

A zöldmezős beruházást az űripari szabványoknak megfelelő, innovatív és az elérhető legmodernebb technológiai megoldásokkal látják el, az üzem energiaellátását önálló napelempark is biztosítja az átadást követően.

A 4000 négyzetméteres technológiai központban 1500 négyzetméteres speciális laboratóriumot hoznak létre, amely ISO8 és ISO5 minősítésű tisztatér technológiával rendelkezik. Az üzemben rezgés-, sokk-, mechanikai, termovákuum-, klimatikus, EMC/EMI- és akusztikus tesztekhez szükséges rendszerek is helyet kapnak.

A tervek szerint a hazai és a nemzetközi piaci igényeket is kielégítő űrtechnológiai gyártóközpont nem csupán a műhold-technológia és az űripar kiemelkedő bázisa lesz. Az egyedülálló beruházásnak köszönhetően olyan innovációs központ jön létre, amelyben a nemzetközi kooperációk mellett a hazai tudásipar is megjelenik majd, számos ponton kapcsolódva az oktatáshoz és k+f-tevékenységekhez.

Az űrtechnológiai gyártóközpont 2026-ban kezdheti meg működését, amely 85 új, magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt

– írta oldalán a 4iG.

Meghatározó szereplők lehetünk a globális űrpiacban

„A 4iG csoport és a REMRED közös beruházásában megvalósuló űrtechnológiai gyártóközponttal, továbbá űripari és technológiai portfóliónk vertikális integrációjával vállalatcsoportunk egyedülálló képességekkel és infrastruktúrával rendelkezik majd Kelet-Közép-Európában. Az űripar, a technológiai és védelmi ipari holdingvállalatunk részeként, a 4iG csoport hagyományos üzletágai – informatika, távközlés – mellett a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező terület – hangsúlyozta az ünnepélyes alapkőletételen elmondott beszédében Jászai Gellért, a 4iG vállalatcsoport elnöke. 

Sárhegyi István, a REMRED alapítója, a 4iG csoport űripari és technológiai holdingvállalatának vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a Martonvásáron megvalósuló beruházásnak köszönhetően Magyarország rövid időn belül a globális űrpiac egyik meghatározó szereplőjévé válhat. A vezérigazgató elmondta, hogy már az űripari központ tervezésének fázisában a legnagyobb nemzetközi vállalatok és gyártó cégek ajánlották fel együttműködésüket, ami igazolja, hogy hatalmas a nemzetközi piaci igény az alacsony föld körüli pályán keringő műholdak, illetve a különféle űreszközök gyártása iránt. „Célunk az űripar területén, hogy saját mérnöki kapacitásainkra építve új és egyedi űreszközöket, illetve műholdakat fejlesszünk, továbbá hogy a legnagyobb műholdgyártó és űripari cégek, illetve nemzeti és nemzetközi űrügynökségek stratégiai partnereivé váljunk” – hangsúlyozta az igazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.