A debreceni repülőtéren cél az utasforgalom növelése. A repülőtér fontos szerepet tölt be a szabadidős és üzleti turizmusban egyaránt. Indulhat az új futópálya tervezése, ez a fejlesztés pedig tovább növelheti a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát – írta Debrecen polgármestere a Facebook-on.
Papp László hétfőn írta alá a Debrecen Airport új futópályájának tervezésére vonatkozó szerződést. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, Debrecenben cél az évi egymillió fős utaslétszám. Az utóbbi időkben több járatfejlesztés is történt a városban. Többek közt a ciprusi Lárnakára, valamint Máltára és Lipcsére is indulnak majd járatok – írja a Haon.
Györke Ernő, a Debrecen Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének ügyvezetője a Világgazdaságnak korábban adott interjújában azt mondta, 2024-ben várhatóan az utasforgalom a 2023-as évvel azonosan alakul, tehát valamivel több, mint 300 ezer fővel számolnak. Tavaly
több légitársaságnál bővült a heti járatszám, azonban a Wizz Air kapacitáscsökkenése ezt ellensúlyozta.
Rövid távon az utasforgalom várhatóan csökkenni fog, de határozott terv, hogy ez minél hamarabb ismét növekedő pályára álljon. A következő időszakban, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a pandémia előtti szintre állítják vissza a járatok számát és az utaslétszámot.
A cargo, tehát a teherszállítás terén a következő években jelentős bővülésre számítanak a globális, valamint helyi szinten mutatkozó igényeket tekintve.
A személyszállítás terén azonban ez egy hosszabb folyamat, mert a légitársaságok egy-két évvel előre tervezik az új útvonalakat. Abban bíznak, hogy a Debrecenből korábban elérhető, sikeres járatokon hamarosan új légitársaságok együttműködését köszönthetik, valamint dolgoznak újabb piacokon való megjelenésen is.
Az utasforgalom erősítése érdekében megvalósult a meglévő terminálépület bővítése, ezáltal lehetővé vált egy időben akár négy, induló légijárat kiszolgálása is. Ez középtávon biztosítja az infrastrukturális feltételeit az utasforgalom 2019-es szintre történő visszaállításának, ami éves szinten meghaladta a 600 ezer főt.
Györke Ernő azt is kiemelte, hogy a Nemzetgazdásági Minisztérium és Debrecen város is határozott célként tekint arra, hogy a légikikötő
már középtávon a régió vezető repülőterévé váljon, mind utas-, mind áruszállítás tekintetében.
Erre a kedvező közúti és vasúti kapcsolatai, elhelyezkedése és a jelenleg zajló fejlesztései révén minden lehetőség adott. A Debrecenben megjelenő vállalatok fontos stratégiai pillérként tekintettek a repülőtérre, amikor újabb befektetési központként ezt a várost választották.
Svájci multi épített különleges gyárat Magyarországon: már át is adták, ez világszínvonal – szinte nem használ vizet
Orvosi, autóipari és hűtéstechnikai szenzorokat gyárt majd a frissen átadott üzem. A Sensirion a debreceni oktatási intézményekkel is együttműködik a fejlesztés során.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.