Az elmúlt hét elejétől újabb javaslatokkal bővült a kormány nagyszabású családtámogatási programja. A törvényjavaslatokat várhatóan még a mostani törvényhozási ciklusban elfogadja az Országgyűlés – mondta a Világgazdaságnak az adócsökkentési törvényjavaslatokat benyújtó Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Az államtitkár a legfrissebb intézkedések hátteréről is beszélt.
A kormány abban hisz, hogy a nemzet alapja és jövője a család, ezért 2010 óta a családbarát intézkedések sorozatát valósítottuk meg, mintegy 30-féle rendeletet vezettünk be. Európa legnagyobb adócsökkentési programjával pedig a magyar gazdaságot is családközpontúvá szeretnénk tenni
– fogalmazott. Ennek része az az elmúlt napokban benyújtott négy törvényjavaslat is, amelyet a héten tárgyal a parlament és fokozatosan lépnének hatályba. A sorrend Koncz Zsófia tájékoztatása szerint várhatóan a következő lesz:
Az intézkedések hatásaként 2026. január 1-jétől 500 ezer olyan anya lesz Magyarországon, aki nem fizet majd személyi jövedelemadót, 2029-től pedig már 1 millió édesanyát érint az adómentesség.
A családügyi államtitkár szerint ez komoly segítség lesz a két-háromgyermekesek esetében: mivel maga az szja-mentesség átlagosan havonta 109 ezer forintot jelenthet. Emellett a elkövetkező időszakban, két ütemben duplázza meg a családi adókedvezményt a kormány: 2025 júliusától és 2026 januárjától. Ennek végén a kétgyermekeseket plusz 80 ezer, tehát összesen átlagosan 189 ezer forinttal segítik, míg a háromgyermekeseknél ez az összeg plusz 198 ezer forint, tehát összesen 302 ezer forinttal támogatják a családokat.
Az államtitkár úgy fogalmazott: az egész családtámogatási rendszer arra épül, hogy a különböző élethelyzeteket figyelembe véve rugalmasan segítsék a családokat.
Koncz Zsófia kiemelte: az elmúlt évek gazdasági nehézségei – Covid-járvány, háború, energiaválság, infláció – ellenére a magyar kormány folyamatosan bővíti a családtámogatási rendszert, sőt, egyedülálló adócsökkentési intézkedés-csomagot vezet be. Elmondta, az új jogszabálytervezetek már a héten a parlament elé kerülnek, amelyekről egymás után tárgyal majd az Országgyűlés. A döntésekre sem kell sokat várni: akár a következő hetekben, de mindenképpen még ebben az ülésszakban megszülethetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.