A Minecraft-film a magyar mozikban olyan népszerű, hogy azt már a kereskedelmi oldalak is megérzik. Az Egy Minecraft film megjelenése óta 17 százalékkal nőttek meg a videójáték-konzolok iránti keresések az Árukeresőn, mivel a gyerekek és felnőttek köreiben is népszerű Minecraft már PlayStation, Xbox és Switch platformon is elérhető, nem meglepő, hogy többen is próbálnak beszerezni egy új konzolt ahhoz, hogy játsszanak vele. Bár a Minecraft rendkívül népszerű, azért nemcsak ez indokolhatja a hirtelen megugrást, hanem Donald Trump új vámjai is, amelyek miatt már most drágábban adja a Sony az egyik konzolját.
Az intenzív gaming persze gyorsan tudja meríteni a kontrollereket is,
A digitális szoftverek egyre népszerűbbek, és bár hazai viszonylatban a dobozos játékok iránt még mindig van kereslet, nagy eséllyel a legtöbben a Minecraftot már a platformok online felületeiről szerezték be, ugyanis a játékkeresések területén nem volt érdemi változás. Ez az eset is egyértelműen demonstrálja – ahogy a Barbie-film esetében is –, hogy médiumokon átívelhet az érdeklődés, és egy-egy várt vagy váratlan siker további érdeklődést válthat ki. Az Árukereső pedig ilyenkor kifejezetten fontos, ugyanis nehéz ellenállni a lelkes gyerekeknek: de célszerű a legjobb áron, tudatosan beszerezni kedvenc termékeiket.
Mielőtt az Egyesült Államokban emelne, a Sony Európában és Nagy-Britanniában emeli meg a PlayStation 5 konzolok árát, ráadásul nem is kis mértékben, hanem 25 százalékkal. A vállalat az Ausztráliát és Új-Zélandot is érintő döntést a PlayStation blogon jelentette be, és az inflációval, valamint a kihívásokkal teli gazdasági környezettel indokolta. Hétfőtől így a PlayStation 5 már 500 euróba kerül Európában, míg az új brit ár 430 font. A Donald Trump amerikai elnök által a hónap elején bejelentett vámok sokkolták a piacokat, így az amerikai fogyasztók már a fogyasztási cikkek széles körében számítanak az árak emelkedésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.