
A Minecraft még a Vatikánt is meghódította – mostantól virtuálisan is bejárhatjuk a pápai állam központját
A Vatikán és a Microsoft egyedülálló digitális kezdeményezést indított: mesterséges intelligencia segítségével létrehozták a Szent Péter-bazilika rendkívül részletes 3D-s digitális mását. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor a Vatikán a fiatalabb közönséget is meg kívánja szólítani azzal, hogy együttműködve a Minecraft fejlesztőivel egy új pályán létrehozták a Szent Péter-bazilika virtuális változatát. Nem véletlen az időzítés sem, ugyanis április 3-án mutatják be mozikban a Minecraft filmet.

A projekt célja nemcsak a történelmi épület megőrzése és dokumentálása, hanem annak modern eszközökkel való bemutatása a fiatalabb generációk számára. A BasilicAVR nevű kezdeményezés több mint 290 ezer nagy felbontású fotót és lézerszkennelést használt fel a világ egyik legismertebb vallási és művészeti helyszínének modellezésére.
A digitális másolat olyan részletességgel készült el, mely a fizikai látogatás során nem is feltétlenül érzékelhető
– például a kupola apró mozaikjai vagy a mellékoltárok kevéssé ismert szobrai. A projekt célja a műemlékvédelem és a turizmus ötvözése egy olyan platformon, mely mindenki számára elérhető lehet akár a világ túlsó feléről is.
Vatikán a kockák birodalmában
Tíz évvel ezelőtt kevesen gondolták volna, hogy pont a Minecraftot és a Vatikánt egy mondatban fogjuk említeni. A katolikus egyház nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatalokat a saját nyelvükön próbálják megszólítani, erre pedig tényleg alkalmas egy népszerű videójáték. A Minecraft az indulása óta hatalmas népszerűségnek örvend, és valóban alkalmas híres épületek bemutatására, így nem meglepő az együttműködés.
Az új vatikáni Minecraft-pálya lehetővé teszi a játékosok számára, hogy
- ne csak felfedezzék a bazilika szerkezetét és történelmét,
- hanem interaktív küldetéseken keresztül meg is ismerjék annak vallási és kulturális jelentőségét.
A játékban például diákok „helyreállíthatják” az épület egyes részeit, és közben érdekességeket tanulhatnak a kereszténység történetéből. A Vatikán ezzel a kezdeményezéssel nemcsak a digitális térbe lép be, hanem példát is mutat arra, hogy az örökségvédelem, az oktatás és a vallás hogyan létezhet egy térben a 21. századi technológia segítségével.

Megbukhat a Minecraft-film?
Meglepő, hogy csak idén láthatunk először Minecraft-filmet, ugyanis az elmúlt tíz évben többször felmerült egy mozifilm lehetősége. Hivatalos magyar címén, az Egy Minecraft film története négy kívülálló kalandjait követi nyomon, akik egy portálon keresztül a Minecraft világába, az úgynevezett Overworldbe kerülnek. Itt találkoznak Steve-vel (Jack Black), és együtt kell szembenézniük a világ veszélyeivel, miközben megpróbálnak hazajutni.
Sajnos a Minecraft-filmet többnyire negatív fogadtatás érte, amit főleg az animáció minősége, valamint Jack Black és Jason Momoa színészi játéka váltott ki.
Az IMDb hírei szerint a film Észak-Amerikában várhatóan 58 millió dolláros nyitó hétvégét produkál majd, ami tisztességes eredménynek számít egy családbarát videójáték-adaptáció esetében. Bár a film előzetese vegyes fogadtatásban részesült, a Minecraft hatalmas rajongótábora és a neves színészgárda miatt továbbra is nagy érdeklődés övezi a premiert.
A Warner Bros. Pictures és a Mojang Studios közös produkciója igyekszik hűen visszaadni a játék világát, miközben új történetet mesél el, amely mind a régi rajongók, mind az új nézők számára izgalmas lehet, így
a Minecraft-film lehet, hogy a kritikusokat nem fogja meggyőzni, de meglepően nagy pénzügyi siker lesz.
Az elmúlt években a videójáték-adaptációk egyre sikeresebbé váltak mind kritikailag, mind anyagilag. Míg korábban ezeknek a filmeknek jellemzően gyenge volt a fogadtatása, az utóbbi időben látványos fordulat következett be.
A Sonic, a sündisznó és folytatása, valamint a Super Mario Bros. – A film óriási kasszasikernek bizonyult: a Mario-film több mint 1,3 milliárd dolláros globális bevétellel minden idők legsikeresebb videojáték-adaptációja lett. Ezzel bebizonyította, hogy egy játékhoz hű, mégis szórakoztató családi film is lehet kasszasiker. A The Last of Us sorozat kritikai elismerést is aratott, számos Emmy-díjat is nyert, tovább erősítve azt a trendet, hogy a videójátékok világát komoly történetmeséléssel is lehet adaptálni.





