Magyarország és az Egyesült Államok együttműködése a jövőben a gazdasági, üzleti témák felé fordul, építve a jó politikai kapcsolatokra – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután találkozott Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel.
A magyar politikus, tárgyalópartnerét idézve, elmondta, hogy az Egyesült Államok kormánya kiemelt európai partnerként tekint Magyarországra.
Magyar Levente hozzátette, hogy a csütörtöki tárgyalás homlokterében az állt, hogy miként lehet gazdasági haszonra átfordítani a jó politikai viszonyt.
Megállapodtunk abban, hogy az ideológiai alapú és politikai alapú együttműködés helyett a gazdaságra, az üzletre fogunk koncentrálni a következő években
– mondta, és hangsúlyozta, hogy az új alapú együttműködés már rövid távon kézzelfogható eredményeket hozhat az energetika terén.
A magyar–amerikai külügyminiszter-helyettesi tárgyalás témái között szerepelt a két ország legfelsőbb szintű politikai találkozójának előkészítése is.
–Dolgozunk azon, hogy az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök már a közeljövőben személyesen át tudja tekinteni azt a gazdag kétoldalú agendát, ami a következő években meg fogja határozni a viszonyunkat” – tájékoztatott Magyar Levente.
A Christopher Landauval folytatott tárgyalás hangvételével kapcsolatban megállapította: a baráti fogadtatás is jelzi, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépésével átalakult a magyar–amerikai viszony. Magyar Levente hivatalos megbeszélései az amerikai adminisztráció képviselőivel pénteken folytatódnak, amikor a tervek szerint a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának tisztségviselőivel egyeztet.
Orbán Viktor hatalmas titkot árult el Hont Andrásnak Trumpról: megvan, mikorra születhet meg a magyar–amerikai megállapodás, ami mindenért kárpótol
Most már kézzelfogható közelségben van. Orbán Viktor nyíltan beszélt a vámháborúról és arról is, hogy a küszöbön álló gazdasági egyezség Amerikával elveszi ennek az élét. A magyar miniszerelnök határidőt is megjelölt, meddig jöhet léte a megállapodás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.