BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási fordulat az új magyarországi Duna-hídnál, Kína megfenyegette a világot – heti összefoglaló

Megszületett a döntés az új váci Duna-hídról, Kína szerint egyoldalú megfélemlítés a kínai félvezetők betiltására tett amerikai kísérlet. Erdő Péter egyetlen mondata döntő hatással lehetett a pápaválasztás kimenetelére. Heti összefoglaló.

Régi vitára tett pontot, legalábbis ideiglenesen, az illetékes kormányhivatal. A Váci Napló szerint megszületett a döntés az új váci Duna-hídról. Magyarország legújabb dunai átkelőjének helyszínére a vonatkozó tanulmánytervben három útvonal szerepelt:

  • É4-es nyomvonal: az Iskolaváros felől, északról kerülte volna meg Vácot.
  • D1-es változat: az Alsóvároson keresztül, a Burgundia városrésznél metszette volna a Dunát.
  • D2-es nyomvonal: Vác és Sződliget között, délről biztosította volna az átvezetést.
Duna-híd
Mégsem épülhet meg az új Duna-híd Magyarországon, pedig három nyomvonal is lett volna rá / Fotó: Váci hírlap

A most idézett friss döntést a főispán, Tarnai Richárd nevében eljáró Cserkúti Szabolcs főosztályvezető hozta meg, aki egyik nyomvonalra sem adott környezetvédelmi engedélyt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, régóta várt Duna-híd épülhet Magyarországon. A híd közúti kapcsolatot teremtett volna Esztergom, Vác, Szentendre és a Dunakanyar falvai között. A kormány azzal indokolja az építkezést, hogy a Dunán Budapest és Esztergom között nincs épített átkelési lehetőség, amit orvosolna a projekt. 

Kína megfenyegette a világot: aki eleget tesz Amerika tiltásának, nem ússza meg szárazon

A kínai kereskedelmi minisztérium szerdán egyoldalú megfélemlítésnek és tipikus protekcionista lépésnek nevezte azt az amerikai kísérletet, hogy globálisan betiltsák a kínai számítástechnikai félvezetőket, ami Peking szerint súlyosan aláássa a globális félvezetőipari és ellátási láncokat. 

Az amerikai lépés megfosztja a többi országot attól a jogától, hogy fejlett számítástechnikai csipeket és olyan csúcstechnológiai iparágakat fejlesszenek, mint a mesterséges intelligencia

– áll a szóvivő közleményében.

XIV. Leó: az olaszok felfedték Erdő Péter nagy titkát – a magyar bíboros olyat tett a pápaválasztáson, ami azonnal eldöntötte Prevost sorsát

A pápaválasztás egyik esélyes jelöltjét, az olasz Pietro Parolin bíborost Erdő Péter esztergom–budapesti érsek prímás győzte meg, hogy lépjen vissza. Erdő arra kérte Parolin támogatóit, hogy szavazzanak inkább az amerikai Robert Francis Prevostra. Parolin végül az olasz bíborosok széthúzása miatt jutott arra az elhatározásra, hogy híveit Prevost támogatására kéri fel. A La Stampa cikke szerint, amelyet a Mandiner idéz, a magyar egyházfő megjegyzése erősen befolyásolta Pietro Parolin bíboros döntését, hogy visszalépjen, és Robert Francis Prevost támogatására kérje híveit.

Az olasz lap értesülése egyébként egybevág egy másik sajtóinformációval is: a The New York Times szintén arról írt a pápaválasztás után, hogy Parolin bíborost főleg az olaszok megosztottsága kényszerítette rá a visszalépésre.

Ez Brüsszel ajánlata Magyarországnak: pontosan elmondta Ursula von der Leyen embere, hogyan tiltják be az orosz gázt és kőolajat Európában

Nem engedjük többé, hogy Oroszország fegyverként használja energiaexportját ellenünk, zsarolja tagállamainkat, és nem hagyjuk, hogy feltöltsék a háborús kasszát a Kremlben” – jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben. 

A biztos elmondta, hogy az EU kötelező nemzeti terveket kér a tagállamoktól az orosz gáz, olaj és nukleáris üzemanyag fokozatos kivezetésére, és ezeket már idén be kell nyújtani a biztonságos átmenet érdekében. Emellett szigorítják az orosz árnyékflottán keresztül érkező illegális olaj ellenőrzését, és új korlátozásokkal lépnek fel az orosz urán és más nukleáris anyagok importja ellen.

„Gazdaságilag kedvezőtlen helyzetbe hozzuk az orosz nukleáris üzemanyagot vámokkal, és megerősítjük az uniós nukleáris üzemanyag-ellátási láncot” – jelentette ki.

Közölte, hogy az EU többé nem hagy jóvá új szerződéseket orosz beszállítókkal, mivel az orosz gáz kivezetése egy tudatos politikai irányváltás a biztonsági kockázatok csökkentése érdekében. Hozzátette, hogy az Északi Áramlat gázvezeték jövőbeli használata nem képzelhető el, mivel az EU célja a saját, tisztább és megfizethetőbb energia előállítása gazdasági és stratégiai okokból.

Jorgensen szerint az orosz energiaimport kivezetése egy átfogó uniós stratégia része, amely a forrásdiverzifikációra, az ellátásbiztonságra és a fosszilis tüzelőanyagok elhagyására épül. Az uniós támogatások által több kulcsfontosságú gázinfrastruktúra-projekt valósult meg Közép- és Délkelet-Európában, csökkentve az orosz függőséget. Az Európai Bizottság emellett regionális együttműködéseket is ösztönöz, mindez pedig egy biztonságosabb, fenntarthatóbb és függetlenebb uniós energiapiac kialakítását szolgálja – fejtette ki.

Az ukránok állítják: likvidálták a legendás, de rettegett orosz mesterlövészt - ha ez igaz, az súlyos veszteség Moszkvának

Az Aposztrof is ír a híres mesterlövész, Ded haláláról. Mint írják, a háborús bűnös 51 éves volt, és felderítő mesterlövészként szolgált az orosz hadsereg különleges erőinél. Amint azt a nem hivatalos gyászjelentés is megjegyzi, Sapovalov több mesterlövész-generációt képzett ki, akik közül néhányan Oroszország hősei lettek.

A hírt orosz oldalak is megerősítik. Így tehát minden valószínűség szerint valóban likvidálták Vitalij Sapovalovot, akinek a hívójele „Ded”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.