BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megduplázódhat a hazai kis- és középvállalkozások mérete a Demján Sándor-programnak köszönhetően

Első körben 183 társaság kap 20 milliárd forintnyi forrást. Míg Brüsszel a pénzt Ukrajnába küldi, a magyar kormány azon dolgozik, hogy a negatív külső környezet ellenére is megerősítse a hazai gazdaságot, elősegítse a cégek fejlődését – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Brüsszel hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a béke helyett. A kormány erősíti a magyar gazdaságot, elősegíti a fejlődést, ehhez egy konkrét tervet ki is dolgozott, amelynek legfontosabb része a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat erősítő Demján Sándor-program – írta szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

fejlődés
A kisvállalkozások megerősítése, fejlődésük elősegítése a Demján Sándor-program célja / Fotó: AFP

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében a kormány 1400 milliárd forinttal támogatja a hazai kkv-kat. A Demján Sándor-program célja, hogy a szektor további megerősítése érdekében a hazai kis- és középvállalkozások méretét megduplázza, termelékenységüket növelje. Ennek egyik kulcseleme a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program, amelynek első eredményhirdetési ütemében 

május 8-tól május 20-ig 183 nyertes vállalkozás kapott, illetve kap értesítést a támogatói pozitív döntésekről összesen 19,19 milliárd forint értékben.

Szegényebb régiók előnyben

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a támogatások megítélése kapcsán kiemelte, az értékeléskor 

a leginkább felzárkóztatandó vállalkozók régióit vették előre, éppen azért, hogy a tervbe vett beruházásaik minél hamarabb  segítsék a régió gazdaságának fejlődését.

Az államtitkár május 12-én ünnepélyes keretek között – jelképesen – négy támogatási dokumentumot adott át régiónként egy-egy kedvezményezett vállalkozásnak. A program lebonyolítója a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség, amely a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben különös figyelmet fordított arra, hogy a négy legkevésbé fejlett régió vállalkozásai elsőként kapjanak értesítést. E régiók gazdasági teljesítménye elmarad az országos átlagtól, és magasabb mértékű elvándorlással, alacsonyabb vállalkozássűrűséggel küzdenek.

Az első ütemben támogatott vállalkozások megoszlása régiónként:
• Észak-Alföld: 68 vállalkozás, 6,64 milliárd forint
• Észak-Magyarország: 48 vállalkozás, 4,76 milliárd forint
• Dél-Alföld: 39 vállalkozás, 4,34 milliárd forint
• Dél-Dunántúl: 28 vállalkozás, 3,46 milliárd forint 

A program középpontjában a termelékenységet növelő eszközberuházások, valamint a digitalizációs és megújulóenergia-fejlesztések támogatása áll. 

A legalább két főt foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhattak, 5 és 200 millió forint közötti összegben igényelhettek forrást.
A sikeres pályázók közel 60 százaléka mikro- és kisvállalkozás, míg 40 százalékuk középvállalkozás. A leggyakrabban támogatott ágazatok között szerepel a fémszerkezetgyártás (19 támogatott projekt), a fémmegmunkálás (18) és a közúti áruszállítás (8 ). A további pályázatok értékelése folyamatosan zajlik.
A kormány célja továbbra is világos: ösztönözni a vállalkozásokat a fejlődésre, és hozzájárulni a vidék gazdasági megerősítéséhez – elsőként a legnagyobb fejlesztési igényű térségekben, hiszen nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.