BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: telitalálat a somogyi olajmező – kiderült, mennyivel járul hozzá a teljes hazai kitermeléshez

Naponta 1400 hordó kőolajat ad a somogysámsoni új olajkút. A Mol Magyarország legnagyobb kitermelője, de folyamatosan keresi az új lelőhelyeket.

Naponta 1400 hordó kőolajat, a Mol csoportszintű termelésének mintegy másfél százalékát adja az a somogysámsoni új olajkút, amely közel egy évtized után az első új olajlelőhely a Dunántúlon – közölte a helyszínen kedden a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. Bacsa György arról számolt be, hogy a Som-8 nevű, már termelésbe állított kutat tavaly novemberben kezdték fúrni, a közelében pedig a múlt hét óta újabb, mintegy 1500 méter mély fúrást végeznek a Rotary Fúrási Zrt. munkatársaival közösen. Ez utóbbi, a Som-7 elnevezésű fúrás célja, hogy meghatározzák, mekkora kiterjedésű lehet a somogysámsoni olajmező.

Mol
kitermelés, olajmező
A MOL hazánk legnagyobb kitermelője, de folyamatosan keresi az új lelőhelyeket / Fotó: Kallus György  / Világgazdaság

A Mol csoport szénhidrogén-kitermelésének portfóliójában Magyarország adja a teljes termelés közel 40 százalékát, és ezt a következő évtizedben is biztosítani tudja az olajtársaság. Soha annyi fúrást nem végeztek még, mint az elmúlt néhány évben, az egyik legígéretesebb a Vecsés térségében lévő olajmező, ami mellett Algyő és a dél-dunántúli terület a legjelentősebb olajlelőhely.

Bacsa György elmondta, hogy a magyarországi kitermelés jelentősen erősíti a hazai gazdaságot, csökkenti az energiafüggőséget, illetve hozzájárul a stabil ellátáshoz. A somogysámsoni kút olaja jobb minőségű az importnál, így a termékek minőségét is javítja.

Hazánk legnagyobb termelője a Mol

A Mol a legnagyobb termelő Magyarországon, a hazai összes termelésből a kőolaj 47 százalékát, a földgáz közel 90 százalékát biztosítja az olajtársaság – hangsúlyozta.

Bacsa György kérdésre azt is elmondta, hogy csoportszinten (vagyis tehát a közel-keleti és horvátországi lelőhelyeket is ide értve) a MOL hordónként mintegy tízdolláros költséggel termeli ki az olajat. A fúrások csaknem 20-25 százaléka számít csak eredményesnek.

Schubert Archibald, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója arról számolt be, hogy az olajipari vállalat évente mintegy 40 milliárd forintot fordít új lelőhelyek kutatására, mivel a mostaniak már negyven-ötven-hatvan éve termelnek, emiatt csökken a kapacitásuk. Egy-egy új fúrás költsége két-hárommilliárd forint, az pedig ritkaság, hogy egy sikeres találat után néhány hónappal már új kutat is fúrnak.

Ma naponta 37-38 ezer hordónyi szénhidrogént termelnek Magyarországon, ami rekord az elmúlt öt évben, és ezzel jelentősen hozzájárulnak az ellátásbiztonsághoz – hangsúlyozta az igazgató.

Megfelelő mélységben dolgozhatnak a somogyi olajmezőn

Lux Marcell, a Mol csoport kelet-közép-európai kutatási vezetője a már termelésbe állított kútnál kifejtette, hogy tavaly év végén 33 nap alatt érték el a megfelelő mélységet, így 1250 méterről először naponta 1200 hordónyi olajat emeltek ki, ami mára elérte az 1400 hordót. A kitermelt olaj 50-54 Celsius-fokos hőmérsékletű, amelyet tartálykocsikkal szállítanak Százhalombattára, ahol kenő- és üzemanyagnak dolgozzák fel.

A somogyi olajmező egy több mint 100 millió éves dolomitrétegben rejlik, a számítások szerint a kőolaj legfeljebb tízmillió évvel ezelőtt keletkezhetett – mondta a kutatási vezető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.