Van egy kínai tartomány, amin a magyar gazdaság teljesítménye múlik
A kínai Kuangtung tartomány jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság fejlődéséhez, mára több, innen származó nagyvállalat is megjelent hazánkban, több mint tízezer új munkahelyet hozva létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a kínai Kuangtung tartomány kormányzójával, Vang Vej-csunggal folytatott egyeztetését követően aláhúzta, hogy a kelet-ázsiai ország ezen részében milliószámra működnek a legmodernebb iparágak globális vezető vállalatai, és ezek közül sokan már Magyarországon is jelen vannak, több mint tízezer munkahelyet hoztak létre, és a lehető legkorszerűbb technológiákat alkalmazzák.
A BYD, az Eve Power és a Sunwoda is jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság teljesen új dimenzióba lépjen
– hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: az egyetemi kapcsolataink is folyamatosan bővülnek, ebben a Corvinus és a Testnevelési Egyetem jár az élen.
Hozzátette: tavaly óta a tartomány két nagy városát is közvetlen légijárat köti össze Budapesttel, hozzájárulva ahhoz, hogy tavaly duplájára emelkedett, és kétszázezer fölé nőtt a Kínából Magyarországra látogató turisták száma.
Kiderült: itt építi meg Magyarországon a BYD az európai központját – fordulatot jelent a helyszín
A BYD vezérigazgatója, Vang Csuan-fut múlt éjjel érkezett Magyarországra. A nap folyamán bejelentették, hogy a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött az autógyártóval, a BYD Magyarországon hozza létre új európai központját. Az új központ Budapest XI. kerületében kap helyet.


