
Nyilvánosságra hozták, miről beszélt Orbán Viktor Kapu Tiborral
Kapu Tibor személyében Farkas Bertalan után ismét magyar asztronauta repült ki az űrbe, és a Nemzetközi Űrállomáson tudományos kísérleteket végez. Vasárnap délután Orbán Viktor miniszterelnök felhívta Kapu Tibort, a beszélgetést a kormányfő ma posztolta Facebook-oldalán.

Kapu Tibor elárulta: szülei elmesélték neki, mekkora hatása volt a fellövése a magyar emberekre, rendkívül boldog attól, hogy a küldetés egyik legfontosabb célját sikerült már elérni. Kiderült, hogy 11-en vannak fent, ebből 7 személy először jár az űrben.
Orbán Viktor is büszke az űrhajósra
Az asztronauta beszélt a Hunor Programról is, és elmondta, hogy az űripar manapság olyan tudományág, amelybe nem kell hatalmas nemzetnek lenni ahhoz, hogy egy ország beszálljon. Kiemelte:
minden észszerű számítás szerint az űripar egy nagyon felvirágzóban lévő iparág, minden befektetett forint megtérül.
Az asztronauta elárulta azt is, hogy a napjai nagy részében kísérleteket hajt végre: dozimetriával foglalkozik, már elvetette az első magokat, és megvizsgálta a felvitt muslincákat is. A kormányfő elmondta, hogy ha most lenne gyermek, akkor biztos Kapu Tibor lenne a példaképe.
A miniszterelnök kérdésére elárulta, hogy jelenleg 28 ezer kilométer/órával haladnak. Vihetett fel magával ételt is:
- Piros Arany
- és erőspaprika
is volt a táskájában. Végezetül azt is elmondta, hogy fentről csodálatos a Kárpát-medence, és Magyarországon mindenki jól néz ki föntről.
A miniszterelnök még tegnap elmondta, hogy megilletődött, életében először hívott fel embert az űrben. Orbán Viktor megnézné, hogy milyenek vagyunk, milyen az, amikor az egész Földet kívülről láthatja egyben.
Az országot a munkám miatt úgy-ahogy egyben látom,
még az uniót is, de az egész Földet egyben látni, az különleges élmény lehet, és talán csak az űrből lehetséges – mondta a tegnap a kormányfő.


