A héten kedden, azaz holnap bruttó 3 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára.
A benzin esetében most nincs változás
– írja a Holtankoljak.
A mai napon az alábbi átlagárakon tankolhatunk:
Ez a gázolajár emelkedik tehát holnaptól, a benzin ára most nem változik.
Az elmúlt héten a Mol számára is irányadó Brent olajfajta hordónkénti ára emelkedett: míg múlt hétfőn 66 dollár körül kellett fizetni hordójáért, mostanra 73 dollár köré emelkedett a nyersolaj ára, napokkal ezelőtt 76 dollár fölött is járt. Nyilván a közel-keleti konfliktus élesedése áll az áremelkedés hátterében.
A forint ugyanakkor jól teljesít a dollárral szemben: néhány napja még 352 forint fölött kellett fizetni a zöldhasú egységéért, mostanra 346 forint köré ereszkedett a kurzus, azaz a forint erősödött a dollárhoz képest.
Utoljára szombaton változtak az üzemanyagárak, akkor a gázolaj ára 3 forinttal, a benziné 2 forinttal nőtt. Elemzők szerint minden esély megvan arra, hogy emelkedő pályára álljon a nyersolajár, így a hazai üzemanyagár is, ha a közel-keleti konfliktus nem oldódik meg gyorsan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.