BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üdülési jog: terjed a csalás, a GVH a magyarokhoz fordult

Újabb lakossági bejelentések érkeztek a Gazdasági Versenyhivatalhoz csalókról, akik üdülési joggal rendelkezőket vagy korábbi károsultakat próbálnak megtéveszteni, és pénzt kicsalni tőlük. A GVH szerint a másodlagos üdülési jogértékesítéssel kapcsolatos visszaélések veszélye továbbra is fennáll. A hivatal óvatosságra inti a fogyasztókat, és arra kéri őket, ne dőljenek be nyomásgyakorlásnak.

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók üdülésijog-tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslatot tett a jogalkotóknak az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatására, s ezt most ismét kezdeményezi – derült ki a hatóság pénteki közleményéből.

üdülési jog Close,Up,Of,Unrecognizable,Black,Woman,Entering,Hotel,Room,And
Az üdülési jogokkal ismét visszaélnek a csalók, a GVH ezt tanácsolja a gyanútlan fogyasztóknak / Fotó: Media_Photos / Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt évtizedekben számos eljárásában vizsgálta az üdülőhasználati jogok másodlagos értékesítésével összefüggő megtévesztéseket. A folyamatos és aktív hatósági fellépés ellenére ezek az átverések azonban továbbra is veszélyt jelentenek, különösen az idősebb és anyagilag nehezebb helyzetben lévő fogyasztókra.

A Gazdasági Versenyhivatal már a 2023-ban javasolta az üdülési jogok másodlagos értékesítésének előzetes közjogi jóváhagyáshoz kötését, illetve az értékesítéshez közvetlenül nem kapcsolódó járulékos szerződések megkötésének tiltását is. Továbbá a GVH azt is felvetette, hogy indokolt lehet szigorítani az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaélések büntetőjogi tényállását, illetve azok szankcionálását. Tekintettel a GVH-hoz az elmúlt időszakban érkezett lakossági jelzésekre, a nemzeti versenyhatóság ezt most ismételten kezdeményezi a jogalkotóknál.

A nemzeti versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: 

minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. 

Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak, és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.

További hasznos információkat találhatnak az üdülési jogokkal kapcsolatban a GVH tájékoztató kisfilmjében és a honlapjának Gondolja Végig Higgadtan menüpontja alatt.

Nehéz megszabadulni az üdülési jogtól, ne higgyünk a könnyű megoldást ígérő csalóknak

A kilencvenes években népszerű termék eladása ma már szinte lehetetlen. Ezért ne dőljünk be az üdülési jogok gyors eladását ígérő vállalkozásoknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.