Otthon Start program: felpöröghet a piac a kedvező lakáshitelek miatt
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, a kormányzati lakástámogatási kezdeményezés célja, hogy elsősorban fiatalok és első lakásvásárlók számára tegyen elérhetővé saját ingatlant egy kedvező kamatozású hitel segítségével. Az Otthon Start Program július eleji bejelentése óta a kormány úgy döntött: további 50 millióval megemeli a vásárolható ingatlanok értékhatárát.

Máris bővült az Otthon Start Program
Miként a kormány július eleji bejelentéséből kiderült, az Otthon Start Program keretében 10 százalékos önrésszel, maximum 50 millió forintos, 25 éves futamidejű és végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínálnak első lakás vásárlására, amelyet a tervezet szerint 100 millió forint értékű ingatlan vásárlásáig lehetett volna felhasználni. Ám
a napokban további bővítésről számolt be a kormány: az ingatlanpiac szereplőivel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel egyeztetve az a döntés született, hogy bár a lakásvásárlásnál marad a limit, házak esetében felemelik százötvenmillió forintra.
Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője szerint az értékhatár-emelés kitágítja a lehetőséget az agglomerációban és a nagyobb vidéki városokban letelepedni, ingatlant vásárolni szándékozó családok előtt, így elsősorban az itteni ingatlanpiacon lehet erősebb hatásra számítani. Az elemzőt arról is kérdezte a portál, lehet-e mindezeknek hatásuk az árakra.